Connect with us

Ez a nap

Végre leült tárgyalni a két Korea

Megosztás

A két Korea küldöttségei megkezdték a hivatalos tárgyalásokat a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti óriási feszültség csökkentéséről. A játékok ügyében már látszik az előrehaladás.

Először a könnyebb kérdésről, a jövő havi phjongcshangi téli olimpiáról cseréltek eszmét. A BBC szerint ebben a körben Észak-Korea jelezte, hogy egy delegációja részt vesz az eseményen. A küldöttségben ott lesznek a nemzeti olimpiai bizottságuk képviselői, sportolók, szurkolók, előadóművészek, megfigyelők, újságírók és egy taekwondo bemutató csoport.

Ezután térnek rá a kényesebb, katonai és politikai témákra.

Az észak-koreai küldöttség élén Li Szon Gvon, a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője áll, és a dél-koreait is miniszter vezeti: az országegyesítési ügyekkel foglalkozó Cso Mjung Gjon.

A felek több mint két éve nem tárgyaltak egymással. Azóta elsősorban az észak-koreai nukleáris fegyverkezési program kelt feszültséget a térségben, de a küldöttek most bizakodóak. Arra számítanak, hogy sikerül normalizálniuk a két ország viszonyát, és meg tudnak állapodni még a koreai háborúban szétszakított családok egyesítésének újraindításáról is. A tárgyalók némelyike szerint az sem lehetetlen, hogy a két Korea sportolói egy zászló alatt vonulnak majd fel az idei téli olimpián.

Dél-Korea legfőbb szövetségese, az Észak-Koreával viaskodó Egyesült Államok hűvösen fogadta a találkozó hírét a közelmúltban.

(Forrás: MTI, Euronews)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük