Connect with us

Ez a nap

Nagy bajban van a szakképzés a titkos kormányjelentés szerint

Megosztás

Egyre népszerűtlenebb hiányszakmák, eredménytelen Hídprogram, lemorzsolódás, elöregedő pedagógusok – ilyen a szakképzés a kormánynak készült, nem nyilvános jelentés szerint. A Népszava birtokába került dokumentum tavaly júniusban készült az NGM megbízásából.

Hiába próbálták ösztöndíjjal népszerűsíteni a hiány-szakképesítéseket, annak nem volt egyértelmű pozitív hatása, ahogyan a korai iskolaelhagyók szakmaszerzését szolgáló programoknak sem – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megbízásából készült jelentésből.

A lemorzsolódás csökkentését és a korai iskolaelhagyók szakmaszerzését célzó Arany János Programok és a Hídprogramok sem javítottak sokat a helyzeten. Előbbiekben egyre kevesebb iskola és diák vesz részt.

„Legutóbb tizenegy éve volt olyan magas a korai iskolaelhagyás aránya Magyarországon, mint 2016-ban” – írták. Hozzátették: miközben Magyarország egyre távolodik a kitűzött céltól (vagyis attól, hogy 2020-ra 10 százalék alá csökkenjen a korai iskolaelhagyók aránya) a tagországok összesített átlaga folyamatosan javul. A jelentés megemlíti: míg a gimnáziumokból lemorzsolódottak aránya alacsony és egyenletesen 7 százalék körüli, a szakgimnáziumokból lemorzsolódottak aránya meghaladja a 15 százalékot. Ugyanez a szakközépiskolákban már 25 százalék, és folyamatosan romló képet mutat.

Sok a funkcionális analfabéta

A jelentés szerint ez összefügg a diákok alacsony szövegértési és matematikai eszköztudásával. „A teljes 15 éves korosztály mintegy 25 százaléka alapvető számolási és szövegértési problémákkal küzd, gyakorlatilag funkcionális analfabétának tekinthetőek, így a szakmai készségeik megfelelő fejlesztése sem lehetséges” – írták.

Problémát okoz a pedagógushiány és a tanárok elöregedése is.

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük