Banánköztársaság
Négy éve…
Távoli kolléganőnk különös kapcsolatba került Göncz Árpáddal. Története, talán soha nem volt időszerűbb, mint éppen ma, amikor a kormányfő egy tőle segítséget kérő szerencsétlen embernek csak a jókívánságait küldi, és nem kormánya segítségnyújtásán múlott a kis Zente élete sem.
Ezt a cikket 4 évvel ezelőtt írtam
„…..Amikor jött a hír, Árpi bàcsi, a mi Àrpi bàcsink elhunyt …. ?A kocsiban tudtam meg ….. Egész úton az járt a fejemben, hogy megosztom a történetet, amit átèltünk ….. Több is volt, de ez nagyon meghatározó …..! Két zárt csoportba is be tettem ….. Így jutott el János Dési újságíró kollégámhoz …..Aki éppen gyűjtötte az emlékeket, történeteket …… Majd ki is adta a könyvet és ez a cikk is belekerült ….!!!
Amit ez úton is köszönök ….!!!
Ma, amikor megtudtam, hogy Elnök úr meghalt, nagyon szomorú lettem.
Van egy személyes történetem vele, amit lehet, sokan ismertek, de most leírom, hogy mekkora volt az ő nagysága.
1994-ben jutalmakat adott át a Magyar Honvédségnél , ahol én is fotóztam az eseményt. Az ünneplés végén pakoltam össze a felszerelésemet, majd a hátamon azt éreztem, valaki megsimít. Árpi bácsi volt az, majd megszólított.
Édes kislányom, mi a baj?
Máig nem tudom, hogy vette észre az ünneplés közepette, hogy én a gép mögött sírok, de ettől is volt ő olyan különleges és emberséges…
Először a sírással küszködtem, majd kibőgtem magam. Leült mellém és azt mondta megvárja. Közben odaszólt a két kormányőrnek: – Fiúk menjetek el, mert soha nem tudom meg, mi történt a fotóssal!
Elmeséltem, hogy a lányom gyógyíthatatlan beteg. Nem kellett magyaráznom, mi az a Hodgkin-kór – tudta
Mire Ő : – Rendben, kivisszük Németországba!
Mire én: – Nem ismeri a nyelvet, nem megy ki Zsuzsi.
Mire Ő: – Akkor majd itt át ültetik
Mire én: – Itthon csontvelő átültetést nem végeznek még.
Mire Ő: – Akkor most fognak
Innen kezdődött a gyors és szakszerű orvosi együttműködés…
Zsuzsinak sikerült az első csontvelő átültetés, és négy és fél évig tünetmentes volt.
Árpi bácsi mindennapos figyelme végigkísérte a lányom gyógyulását, tetézve, hogy amikor közösségbe mehetett, első utunk a Parlament volt és az elnök úr várt minket a szobájában, teával, reggelivel. Maszkban fogadott, nehogy miatta visszaessen Zsuzsi, esetleg megfertőzze őt egy egyszerű náthával.
Hosszan beszéltek: a beavatkozás érdekelte és egy újság tördelésének szépsége, rejtelmei – minden, ami a Zsuzsival kapcsolatos volt.
Többször szóltak be, hogy már menni kell, mert az idő véges. Talán majd most befejezik a beszélgetést…….
Árpi bácsi vigyázzatok egymásra!
Vendégszerző: Tóth Zsuzsa
Szerző
