Ez a nap
Káslert fizikai munka közben kapták lencsevégre – 5.000 milliós uszodaígérvény Velencére
Mit ad Isten, pont választások előtt pár nappal ébredt fel Kásler doktorban a vágy, hogy „alapkőletegyen” egy jót Velencén. 5.000 milliónkat költik uszodaépítésre.
„… test edzése és a lélek emelése…”
A hírek szerint Kásler elmulasztotta közölni, a manapság megszokott kikötést, miszerint az alapkőből csak akkor lesz uszoda, ha a helyiek megfelelően voksolnak a hétvégén. Feltehetően bízott abban, hogy erről már mindenki értesült. Vagy csak elfelejtette.
Az úszás és a vízilabda a magyar identitás részévé vált, részei lettek a magyar legendáriumnak
– jelentette ki Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Velencén, ahol letették a városi sportuszoda alapkövét.
A 2,2 milliárd forintos éves költségvetéssel, ezen belül 150-200 millió forint szabad felhasználású kerettel rendelkező település belevág egy 4-5 milliárd forintos építkezésbe úgy, hogy a szükséges pénz nagyobb része nem áll a rendelkezésére – írta augusztusban a 24.hu.
A különösnek tűnő beruházás ötletével négy éve először L. Simon László állt a nyilvánosság elé. A fideszes politikus, egykori államtitkár és kormánybiztos a környék legbefolyásosabb politikusa, Gárdonyban van családi birtoka. 2015 nyarán a Fejér Megyei Hírlapban közölt írásában a tópart sportolási lehetőségeiről értekezett, de a cikket használta arra is, hogy tudassa, a gárdonyiak és a velenceiek megérdemelnek egy uszodát.
Az ötlet valóra válni látszik….
MTI/Koszticsák Szilárd
A projektgazda Velence Plus Kft. ügyvezetője, László Csaba az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a létesítmény jövő év közepére készül el.
A cégben a város és egy vagyonkezelő cég 40-40 százalékos tulajdonos, 20 százalékot pedig a Velencei-tavi Úszó és Vízilabda Egyesület birtokol.
A sajtóanyag szerint az 5,197 milliárd forintból megvalósuló létesítményben lesz egy ötven méteres, FINA szabványos verseny medence, tovább két húszméteres tanmedence és egy kültéri tanmedence. A több mint nyolcezer négyzetméteres uszoda befogadóképessége lelátóin 500 ember fér el, az öltözők ezer embert tudnak egyszerre kiszolgálni.
A tervek szerint a sportuszoda:
- úszó és vízilabda sportrendezvények lebonyolítására,
- úszás és vízilabda tanórákra,
- valamint szinkronúszás oktatására is alkalmas lesz.
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…