Állati
Ideje lenne némelyeknek egy kis emberséget tanulni a kutyáktól
Kutyás család vagyunk. A kezdet gyerekeim egészen kicsi koráig nyúlik vissza. Egy házbeli tacsinak kölykei születtek. A gazdi nekünk akarta adni az egyiket. Tiltakoztam, mondván, egy lakótelepi hatodik emeleti lakásba nem való kutya. Meg különben is, van nekem elég gondom a gyerekeimmel, hiszen az egyik kicsi, a másik pici. Egy nappal több mint másfél év van közöttük. A szomszéd meglátogatott minket a hat hetes kis tacskóval. Nem szaporítom a szót, az apróság bizony ottragadt…
Totó – igazi családtagként – együtt nőtt föl a gyerekeimmel.
Ha összeverekedtek, mindig szétválasztotta őket. Amikor a lányom önálló életet kezdett és elköltözött, természetesen magával vitte. Az új helyen volt egy belső udvar. A lányom néhány percre egyedül hagyta az udvaron, ahonnan egy „jótét lélek” kiengedte. Totó elveszett. Hiába volt internetes keresés, plakátok sora, nem lett meg. Még ugrált a bútorokra, pedig 24 éves volt – mint az állatorvos elmondta –, az ország legidősebb négylábúja. Emléke ma is eleven mindannyiunkban.
Megkönnyebbültem, hogy nem kell reggelente kutyát sétáltatni, de igen hamar rájöttem, hogy kutya nélkül űr van az életemben. Elmentem az Illatos útra, ahol az egyik kutya hívogatóan ugatott a ketrecből. Odamentem, lehajoltam, hogy megsimogassam. Képen nyalt. Rögtön tudtam, hogy kiválasztott engem. Akkor volt hat hónapos. Keverék, de leginkább erdélyi kopó. Bonifác jelenleg már a 15. évében jár, de játszik, fut, felugrik a foteljába, ami kezdetektől az övé. Jónéhány esztendőt nyugodtan letagadhat.
A lányomat a villamosmegállóban „leszólította” egy hosszúszőrű vizsla
A lányom sem bírta a „kutyátlanságot”. Egy tacsikeveréket fogadott be. A kutyus az utcán bolyongott. Ali már idős volt. Aztán egy szép napon a villamosmegállóban „leszólította” egy hosszúszőrű vizsla. Leült elé és nézte… Nem sokáig. A gyerekem telefonált, értük mentem kocsival és irány az állatorvos. Nem volt chipje. Hirdettük, hogy nálunk van, de senki nem jelentkezett érte. Ali hamar megbarátkozott Bodzával, aki hamar elismerte, hogy Ali a főnök. Ám egy napon Ali búcsút mondott az életnek. Bodza gyászolta. Többé nem maradt meg egyedül a lakásban. A szomszédok panaszkodtak, hogy ha nincs vele a gazdi, hangosan és szünet nélkül vonít. Akkoriban kezdtem el pesztrálni Bodzát.
Bonifáccal azonnal összebarátkoztak. Hiába volt Bodza sokkal nagyobb, elismerte, hogy Boni a „főnök”. Miután ketten voltak, Bodza nem vonított, ha magukra hagytam őket, hiszen nem volt egyedül. Teltek az évek és én összeköltöztem a fiammal, egy kertes házba, egy szeparált, önálló lakásba. Közben a lányomnak olyan munkája lett, ahol kötetlen volt a munkaidő. Bizonyos időközönként hétvégén is dolgozott. Bodzát akkor viszi el, ha szabad a hétvégéje. A fiam meg vett egy amerikai buldog kölyköt. S miután ő sem itthon dolgozik, napközben Zara is az én felügyeletem alá került.
Boni 12 kiló, Bodza és a már felnőtt Zara úgy fejenként 30. A két nagy mindenben respektálja a kicsit. Tudják, hogy az ő fotelja szent és sérthetetlen. Eszükbe sem jut elfoglalni. Viszont az ágya már más! Nincs számukra annál nagyobb élvezet, mint belefeküdni az igazán nem rájuk méretezett ágyba. Kilógnak belőle elől, hátul, oldalt – de nem számít! Akkor is kilógnak, ha csak ülnek benne. De milyen büszkén!
A három kutya nagyon szereti egymást.
Reggelente puszilkodni szoktak. Szerintem beépített órájuk van, és a napirendet betartatják velem. Zarát reggelente a fiam beengedi hozzám. A kutyák kimennek, elvégzik a dolgukat. Ha megreggeliztek és látják, hogy én is befejeztem a kávézást, kórusban ugatnak, ugrálnak rám. Követelik, hogy végezzem el a reggeli tisztogató sétát. Fogom az erre rendszeresített zacskókat és indulok kifelé. A két nagy kis híján elsodor, úgy igyekszik a kertbe. Boni – udvarias férfihez illően – előre enged. A falka – miközben én hajolgatok – nagyot hancúrozik. Vigyáznom kell, hogy a rohangálásban Zara nehogy fellökjön. (Mert már ilyen is előfordult.)
Aztán kipihenik a fáradalmakat. Zara és Bodza marakodás nélkül megegyezik, melyikük foglalja el Bonifác ágyát. Boni pedig elhelyezkedik kedvenc foteljében. Én dolgozom. Időnként megjelenik mellettem valamelyik és kiköveteli magának a simogatást, dédelgetést. Igen ám, de azonnal követi őt a másik kettő és akkor két kézzel három kutyát kell becézgetni, dajkálni. Bodza, a nagy ugatós, délben jelzi, hogy eljött az ebédidő. Boni máskor nem jön be a kertből az ugatásra, de délben mindig. Zara is előkerül, várja a jutalomfalatot, mert ő nem kaphat ebédet, nehogy elhízzon. (Megjegyzem, szerintem egyik sem hízott el!) Szóval a déli ugatás biztosan kutyabeszéd, amit minden kutyus megért.
Bonifác nagyon udvarias
Előfordul, hogy a fiam este sokáig elmarad. Olyankor Zara nagyon nyugtalan. Föl-alá mászkál a lakásban, időnként odamegy az alvó Bonifáchoz és körbeszimatolja. Mindaddig, míg Boni megunja, fölkel és udvariasan átadja a helyét Zarának. Ő meg befekszik a másik szobában a foteljébe. Zara megnyugszik és nyugodtan alszik a neki igencsak kicsi ágyban mindaddig, amíg a gazdi haza nem ér.
Elképesztő, ahogy szeretnek, figyelnek rám! De egymásra is! Tavaly Bonifácot elérte az öregedő férfiak nyavalyája: prosztataműtétje volt. Amikor műtét után hazahoztam és befektettem a foteljébe, Bodza és Zara leült a fotel két oldalára. Részvéttel, együttérzéssel teli nyüszögésük mellett, „kórusban” nyalogatták, vigasztalták Bonifácot. Ha nem látom, nem hiszem el! Ahogy azt sem, hogy amikor Bonifác először ment ki a saját lábán a kertbe, a két nagy közrefogta és kísérte. Egészen addig, amíg úgy vélték, nincs gond, engedhetik, hogy egyedül végezze a dolgát.
Ha összegezni akarom tapasztalataimat,
akkor azt kell mondanom, hogy a kutyák nem irigykednek a másikra, szeretik, nem bántják egymást, ha a másikat baj éri, segíteni akarnak, együttéreznek vele. Szóval különbek számos, felsőbbrendűnek tartott „kétlábúnál”! Sokaknak ideje lenne ezen elgondolkodni és egy kis emberséget tanulni a kutyáktól!
forradalmi kutya
