Kerítésen innen
Baranyi kérdőre vonta a belügyért
Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere közösségi oldalán osztotta meg azt a levelet, amelyet Pintér Sándor belügy-miniszternek írt a kerületben tervezett Maarif Általános Iskola és Gimnázium működésével kapcsolatban.
„A sajtóból szerzett információk alapján úgy tudom, hogy jövő szeptembertől a török elnök legszűkebb köreihez tartozó magánemberek nyitnak iskolát Budapesten, épp a kilencedik kerületben”
– kezdi levelét a kerület polgármestere.
Baranyi hozzátette:
„Szokatlannak tűnik, hogy egy külföldi állampolgár által alapított alig pár hónapos szervezet, egy hónap alatt meg tudja szerezni a magyar kormány illetékes hatóságától és a kormányszervétől a működéshez, induláshoz szükséges engedélyeket.”
Szerinte a magyar hatóságok döntése annyira gyors volt,
hogy felmerül a kérdés, vajon szakszerűen és megalapozottan döntöttek-e.
„Közismert, hogy a hazai és a nemzetközi sajtó biztonsági kockázatokról írt korábban. Több helyen is a Turkish Maarif Foundation iszlamista terrorszervezetekkel való kapcsolatáról írtak és kiderült, hogy az iskolákban a radikális iszlám megjelenése mellett, diáklányok szexuális zaklatására is volt példa. Ezek a hírek nyugtalanítóak és a kerületi lakosokban is bizalmatlanságot és komoly aggodalmat ébreszthetnek”
– folytatja a IX. kerülete polgármester.
Tájékoztatást, most!
Baranyi Krisztina további azt is kifejti, hogy szeretne soron kívüli tájékoztatást kérni arról, hogy
- az esetleges köz-, és nemzetbiztonsági kockázatok feltárása érdekében elvégezték-e az ilyenkor szükséges biztonsági ellenőrzéseket?
- Valamint készült-e átfogó jelentés a kormányfő részére a biztonsági kockázatokat feltáró ellenőrzésekről?
Amennyiben nincsenek biztonsági kockázatok
a Maarif Általános Iskola és Gimnázium kerületünkben történő működésével összefüggésben, akkor Ferencváros polgármestere szeretné megismerni a kockázatokat értékelő jelentést, illetve dokumentumokat.
Szerző
Friss
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki