Maarif Általános Iskola és Gimnázium néven török általános iskolát és gimnáziumot hozott létre Budapesten Recep Tayyip Erdogan török elnök lobbiszervezete – értesült a 24.hu, ami az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint az idén szeptember óta aktív státuszú, de a tanítás még nem kezdődött el.

XXI. századi “itt a török”

Az iskola az egykori ferencvárosi Harsányi János Szakközépiskola és Szakiskola helyén működik majd, ahol a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrumtól bérel majd tantermeket és eszközöket. A megbízott vezető elmondta a portálnak,

magániskola,”török eredetű magániskoláról” van szó, ami egyelőre “épül”.

Az alapító okirat 80 általános iskolás szeptemberi kezdéséről ír, jövőre viszont már 240 tanulóval számolnak. Egyelőre sem a tandíjról, sem a felvehető diákokról, sem az oktatás jellegéről nincsenek információk, a ferencvárosi címen pedig nincs jele annak, hogy ott új iskola fog nyílni.

A portál felkereste az iskola tervezett helyszínét,

ahol meglehetősen lerobbant, üres épületet talált, ahol a jelek szerint alapos munkálatokra lesz szükség, mielőtt megindulhat az oktatás. A ferencvárosi címen egyébként semmi nem jelzi, hogy ott új iskola nyílik, még az új intézmény nevét sem írták ki.

Az iskola fenntartója

az idén nyáron alapított Maarif Hungary Nonprofit Kft. lesz, az ügyvezető az Isztambulban élő, 34 ves Yasin Parildar. A cég tulajdonosa a törökországi Maarif Alapítvány. Yasin Parildar szakmai közösségi profilja szerint ennek az alapítványnak a Magyarországért felelős igazgatója 2019 júliusa óta. Az alapítványt a 2016-os kudarcba fulladt Edrogan elleni katonai puccs után hozta létre a török kormány.

A Maarif Alapítvány honlapja szerint

jelenleg 41 országban összesen 315 oktatási intézményük van, ebben a listában említik Magyarországot is. A legtöbb intézményük a már említett Pakisztánban van, ahol 76 iskolát üzemeltetnek. Az Európai Unióban hazánk mellett Romániában, Franciaországban és Németországban rendelkeznek egy-egy intézménnyel.

A szervezet a saját honlapján is közzétette azt a hírt, miszerint Erdogan elnök az idei oszakai G20-csúcstalálkozón is szóba hozta a Maarif Alapítványt. A török elnök a

„gülenista terrorszervezetre”

hivatkozva G20-csúcson résztvevő vezetőktől azt kérte, hogy országaik oktatási minisztériumai működjenek együtt a Maarif Alapítvánnyal, hogy meg tudják védeni országukat a terrorista szervezettől.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét