Nem sikerült teljesen kinyírni a világhírű egyetemet Budapesten. Ingyenes szabadegyetemi kurzusokat indítanak, amire a jelentkezési lap kitöltése után bárki bekerülhet.


A tasli

Nem ez az első eset, hogy a regnáló ellenséges viselkedése ellenére a CEU oktatói gesztust tesznek a magyar érdeklődők felé. Májusban indították szintén ingyenes oktatasi programjukat mindazoknak, akiknek valamilyen okból nem volt lehetősége a továbbtanulásra, vagy abba kellett hagynia tanulmányait.

Magyar nyelvű humán- és társadalomtudományi kurzus 2019. május-június

Socrates Program azokat az alacsony jövedelmű embereket célozza meg, akik nem tudtak egyetemi szintű oktatásban részesülni a humán tárgyak és a társadalomtudományok terén.

Az új őszi oktatási projektet

a Közép-európai Egyetem (CEU) oktatói az akadémiai kutatóintézetekben és budapesti egyetemeken dolgozó kollégáikkal együttműködésben indították. Kiindulópontjuk az volt, hogy Magyarországon szinte teljesen eltűnt a különböző nyilvános fórumokról a közügyekről folytatott nyílt vita a különböző világnézetet képviselő, eltérő politikai értékeket valló emberek között. Lassan felnő egy generáció, amelynek a politika iránt komolyabban érdeklődő tagjai egy szélsőségesen polarizált világ kommunikációs sablonjait ismerik csak és ezeket használják, olvasható közleményükben – írta az Index.

A CEU Bibó István Szabadegyetem a politikai pártokban és civil szervezetekben tevékenykedő, a politikai aktivizmus iránt érdeklődő fiataloknak kínál kurzusokat,

ahol különböző politikai értékeket valló előadóktól hallhatnak vitákat átfogó történelmi, politikai, gazdasági, kulturális kérdésekről és maguk is részt vehetnek ezekben a vitákban.

Az érem másik oldala

A kurzusokon a Magyarországot és az Európai Uniót érintő társadalmi, gazdasági és politikai kérdések hosszútávú, történelmi és összehasonlító szempontokat is figyelembe vevő vizsgálatára törekednek.

Az őszi szemeszterben három szemináriumot indítanak

  • Trianonról,
  • a boldogság politikájáról és
  • a médiaszabadság alakulásáról Magyarországon és Közép-Kelet-Európában.

A szabadegyetem minden kurzusát különböző politikai hátterű kutatók közösen tervezik meg és vezetik le, és a szervezők arra számítanak, hogy a hallgatók is a politikai paletta különböző oldalairól érkeznek.

A kurzusokat

  • Jávor Benedek,
  • Stumpf András,
  • Bajomi-Lázár Péter,
  • Tompa Andrea,
  • Pető Andrea,
  • Bakos Petra,
  • Trenc sényi Balázs
  • Bari László Bence

vezetik.

A meghívott előadók között lesznek

  • Romsics Ignác,
  • Várszegi Asztrik,
  • Tóth Krisztina,
  • Skrabski Fruzsina,
  • Ablonczy Balázs
  • Udvarhelyi Tessza.

A programokra október 28-ig lehet jelentkezni.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét