Connect with us

Ez a nap

Az ellenzék közösen akarja megakadályozni a rabszolgatörvény alkalmazását

Megosztás

Az MSZP a rabszolgatörvény eltörlését célzó javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek – közölte az ellenzéki párt elnöke, frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Tóth Bertalan elmondta azt is, kezdeményezte az ellenzéki megállapodást felrúgó két budafoki képviselőjük pártból történő kizárását.

4,5 millió munkavállaló került kiszolgáltatott helyzetbe

A pártelnök felidézte, hogy a fideszes kormányzat közel egy éve nyújtotta be a munka törvénykönyvének túlórakerettel kapcsolatos módosítását, amely 4,5 millió munkavállalót hozott kiszolgáltatott helyzetbe.

Hozzátette: a túlórakeret 250-ről 400 órára emelkedett, annak elszámolhatósága pedig három évre nőtt.

Felidézte, hogy a törvény ellen tiltakoztak a szakszervezetek és a parlamentben az ellenzéki pártok is. A jogszabály elleni tiltakozás kezdete volt az ellenzéki pártok egyre mélyülő együttműködésének, ennek eredménye pedig az, hogy az önkormányzati választáson több településen is az ellenzéki jelöltek győztek – magyarázta.

A cégek alkalmazni akarják a 400 órás keretet

Tóth Bertalan szerint a magyarországi cégek kezdenek kifutni a 250 órás keretből és az MSZP-hez egyre több jelzés érkezik, hogy a cégek alkalmazni akarják a 400 órás keretet.

Közölte, a nap folyamán benyújtják a parlamentnek a rendelkezés eltörléséről szóló törvényjavaslatot és arra kérik az ellenzéki pártokat, csatlakozzanak az indítványhoz, akadályozzák meg a megemelt túlórakeret alkalmazását.

Kitért arra is, hogy leghatározottabban fellépnek az ellenzéki egység ellen ható cselekedetek ellen.

Közölte, az MSZP elnöksége egyhangúlag úgy határozott,

hogy budafoki két MSZP-s önkormányzati képviselő (Dankóné Hegedűs Jolán és Daróczi Károly) párttagságát azonnali hatállyal felfüggeszti. Hozzátette: kezdeményezni fogja a két képviselő kizárását a pártból a fegyelmi ügyek tanácsánál.

Sajtóhírek szerint az MSZP két XXII. kerületi képviselője csütörtökön a képviselő-testület alakuló ülésén a Fidesszel együtt megszavazott egy olyan napirendet és több olyan javaslatot, amelyet az ellenzék szerint Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester az akaratuk ellenére nyújtott be. Az ülésen Dankóné Hegedűs Jolánt alpolgármesternek, Daróczi Károlyt bizottsági elnöknek választották. Az október 13-i választáson az ellenzéki összefogás szerezte meg a képviselő-testület többségét.

Tóth Bertalan megengedhetetlennek nevezte, hogy a képviselők becsapják azt a közösséget, amelyhez eddig tartoztak, hogy becsapják az ellenzéki pártokat, akikkel egységben szerezték a mandátumukat, és hogy becsapják a választókat, akik szavazatukkal segítették megválasztásukat.

Zéró tolerancia

Hangsúlyozta, ha jövőben bárhol korrupciós ügy merül fel, a zéró tolerancia elvét érvényesíti és a legsúlyosabb büntetést, a kizárást fogja javasolni.

Az MSZP elnöke kifogásolta azt a parlament előtt lévő törvényjavaslatot, amely brutálisan megemeli egyes állami hivatalok vezetőinek juttatását, miközben a közigazgatásban létszámstop van, alacsony a tanárok és az egészségügyben dolgozók fizetése.

Példaként említette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökének fizetése 1,7 millióról 4 millió forintra, Áder János köztársasági elnöké mintegy 1,5 millióról csaknem 3 millió forintra emelkedik. Nő a Nemzeti Választási Iroda vezetőjének fizetése is a jelenlegi 990 ezerről 1,9 millió forintra – sorolta.

(Forrás: MTI)

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük