Kinek mi a tippje, hogy a hétvégi botrányosra sikerült összeröffenésük után miért érezhette a Fidelitas megmondóembere, hogy azzal jelentkezzenek, hogy ők a „legnagyobbak”?
Mint arról beszámoltunk, hétvégén „tisztújító kongresszust” tartott a Fidesz fiatalokat megszólítására tartott szervezete.
Hétfőn az alábbi közleményt juttatták el az MTI-hez:
„Több mint 10 ezer tagja van a Fidelitasnak
– mondta Illés Boglárka, a szervezet frissen megválasztott elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Ezzel a tagsággal a szervezet nem csak Magyarországon, de Közép-Európában is a legerősebbnek számít.
és az elmúlt időszakban mintegy 3000 fővel gyarapodott a létszámuk – ismertette.
„Elsődleges célomnak tekintem azt, hogy a nemzeti oldal legyen és maradjon a fiatalok körében a legnépszerűbb politikai erő, éppen ezért fontos, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány hoz a fiatalok irányába, megfelelően el is tudjuk mondani, a fiatalok nyelvén tudjunk beszélni”
– fogalmazott.”