A pénteki nap sztár-rendezvénye a Fidesz polgármestereinek összeröffenése volt, ahol az elkötelezettek megbeszélhették, ki hogyan tesz majd eleget fennhatósága alatt a Soros-gyűlölet terjesztésének.
Vajda Zoltán, a troll
Vajda Zoltán, az Együtt elnökségi tagja ma elment a vidéki fideszes polgármestereknek rendezett Soros-ellenes szeánszra. Az aktivistákkal együtt szembesítette a meghívottakat azzal, hogy a Soros-terv valójában nem létezik, Orbán-terv viszont van.
A polgármesterek a találkozón végig arról beszéltek, hogy a Soros-terv és a Soros-bevándorlásszervező cégek működnek. Erre nyilatkozatban hívták fel a kormány figyelmét, mintha nem ugyanezt kommunikálnák. Közben befogadtunk 1.300 menekültet. Suttyomban.
Ennek megvalósítása 2010 óta zajlik:
- Tudatos gyűlöletkeltéssel biztosítja Orbán hatalmon tartását.
- Korrupciós rendszer kiépítésével szolgálja ki Orbán magánérdekeit.
- Az Orbán-család jólétét biztosítja évi legalább 1700 milliárd forint lenyúlásával.
- Állandó harckészültséggel fedi el az orbáni bűnöző állam működését.
- Orbán egyeduralmát biztosítja a többpártrendszer felszámolásával.
- Államosítja az oktatási rendszert, hogy a Fidesz dönthesse el, ki milyen sorsra jut.
- Legalizálja az erőszakot mindenki ellen, aki tenni akar a korrupt Orbán-rezsim ellen.
Így nézett ki a mai soros Orbán-terves polgármesteri találkozó:
https://varosikurir.hu/polgarmesterek-szita-es-orban-ellen/
https://varosikurir.hu/polgarmesteri-fejtagitot-tart-fidesz-civilek-tovabbi-vegzalasaert/