Blogbazár
Vitézy: kétszer akkora eséllyel halunk meg az utakon, mint a londoniak, háromszor akkorával, mint a bécsiek és húszszor akkora rá a sansz, mint Oslo lakóinak
Míg 1975-ben még 41, 2019-ben összesen 1 ember halt meg közlekedési balesetben Oslóban, ő a kisbuszát vezette egy villamosmegálló melletti korlátnak.
A második világháború óta először fordult elő,
hogy a közlekedési baleseteknek leginkább kitett csoportokban nem volt egyetlen áldozat sem: egyetlen 15 évnél fiatalabb gyermek, egyetlen kerékpáros, egyetlen gyalogos sem lett közlekedési baleset áldozata 2019-ben a norvég fővárosban – őket veszélyezteti legjobban az autóközpontú várostervezés, a hiányzó zebrák, hiányzó kerékpárutak, elfelejtett járdák, a sokszor indokolatlanul magas sebességhatárok és ehhez igazodva túl széles sávok. Magyarországon a balesetek áldozatainak 35-40%-a a gyalogosok és kerékpárosok közül kerül ki – miközben a balesetek 85%-át a személyszállító járműveket vezetők idézik elő.
Mi Oslo titka,
minek köszönhető, hogy az elmúlt években szinte nullára csökkent a balesetek száma? A tavalyi eredmények kapcsán nyilatkozó közlekedési vezetők szerint egy dolog változott meg ott nagyon az elmúlt években: a város aktív forgalomcsillapításba kezdett, melynek kimondott célja volt a közúti halálesetek és ezt követően a balesetben súlyosan megsérültek számának nullához közelítése – ezt hívja számos város a Vision Zero programjának.
Ennek jegyében Oslo belvárosában számos útszakaszt lezártak az autók előtt, helyüket új sétálóutcák és kerékpársávok vették át. 700 db utcai, felszíni parkolóhelyet pótlás nélkül felszámolták a teljes belvárosban, felismerve az olcsó közterületi parkolás káros szerepét az autóközpontú városi életmódban. Jelentősen drágult a városi útdíj és a parkolási díj is. Kiszorították a belvárosból az átmenőforgalom egy jelentős részét.
Az így felszabadult helyen új buszsávok, biztonságos kerékpársávok létesültek, néhány év alatt. A megmaradt főutakon pedig csökkentették a megengedett sebességet és ezáltal a sávok szélességét. A forgalmi rend rengeteget számít: a nem száguldásra csábító főutakon a járművezetők jobban figyelnek, lassabban haladnak és defenzívebben vezetnek.
A forgalomcsillapítás
gyakran csak a környezetvédelem, klímaváltozás és a városi környezet élhetősége kapcsán kerül szóba Budapesten, pedig a baleseti kockázat és a halálos vagy súlyosan sérült áldozatok számának csökkenése is legalább ennyire fontos aspektus. Az utak, közterek felosztása, a sávok szélessége, a megfelelő szélességű kerékpársávok léte mind-mind elemi hatással vannak arra, mennyire biztonságos a város és mennyire csábítja az embereket autózásra, és ha már autóba ülnek, a száguldásra.
A KSH elérhető 2019-es adatai szerint
az Oslónál 2,5-szer nagyobb Budapesten csak az első három negyedévben 35-ször többen haltak meg az utakon, mint a norvég fővárosban. Budapesten a 2018-as egész éves adat 49 halott és 819 súlyos sérült volt – a hasonló méretű Bécsben is kevesebb, mint harmadannyian haltak meg az utakon. Budapesten minden 36 ezer lakosra jut egy halálos baleset – ami azt jelenti, hogy kétszer akkora eséllyel halunk meg az utakon, mint a londoniak, háromszor akkora eséllyel, mint a bécsiek és húszszor akkora eséllyel, mint Oslo lakói.
Vision Zero Budapest. Tűzzük ki célul és tegyünk érte, igencsak megérett rá az idő.
Szerző
Friss
- Rácz András: tegyék meg tétjeiket, hogy a Nézőpont és a Századvég beperli-e Orbánt hitelrontásért!
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
- Orbán Viktor: támadhatatlan vagyok. Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, annyi pénzem van, amennyi, úgy élek, ahogy…