Kerítésen innen
4iG-ügy – bennfentes kereskedelem gyanúja miatt a Párbeszéd feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen
A Párbeszéd bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután felmerült, hogy a 4iG egyik fő részvényese elkövethette a Btk. 410. §-ába ütköző bűntényt, amely akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.
A hírek szerint a cégben még idő előtt szerezhettek tudomást arról,
hogy a 4iG mégsem veszi meg a Magyar Telekomtól a T-Systemst, így időben tudott eladni részvényeket, amivel azok vevőinek súlyos pénzügyi károkat okozhatott.
Mindebből
- egyrészt kiderült, hogy azok a befektetők, akik a NER-cégek töretlen növekedésére spekulálnak, sem számíthatnak folyamatos gyarapodásra, hiszen eshet a részvények árfolyama;
- másrészt a tűzhöz közel állók bármikor átverhetik a kisbefektetőket is, ha pénzügyi érdekük úgy kívánja.
Az ellenzék 2020-tól olyan politikát fog folytatni, amellyel 2022-ben bekövetkezhet a kormányváltás, aminek következtében legkésőbb két és fél év múlva a NER-cégek részvényei értéktelen papírok lesznek. Mert ezen cégek növekedését csupán a politikai kapcsolatokon alapuló, korrupciós állami megrendelések biztosítják.
Háttér, ha valaki nem tudná….
A hvg360 cikke szerint a bennfentes kereskedelem azért merült fel, mert bár a 4iG csak december 10-én jelentette be, hogy mégsem vásárolja fel a Magyar Telekomtól a T-Systems Magyarországot, de a vállalat részvényei már 10 nappal korábban esni kezdtek. Pedig még december elején is sorra érkeztek a hírek a 4iG által megkapott milliárdos állami megbízásokról:
- A NAV-tól egy egymilliárdos megbízást húztak be december 6-án.
- Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól pedig egy másfél milliárdos megbízást kaptak december 9-én.
Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezetének vezetője a 4iG-től kikért részvénykönyv alapján a hvg.hu-nak azt mondta, hogy
a bejelentést megelőző napokban egyetlen viszonylag nagyobb, de 5 százalékosnál kisebb tulajdonos kezdett pánikszerűen eladni, a Monavis Holding.
Ennek a cégnek pedig az a Kertész Balázs a tulajdonosa, aki ügyvédként Rogán Antal gazdasági ügyeit intézte. Arról pedig nemrég Rényi Pál Dániel is részletesen írt, hogy T-Systems felvásárlását a legfelsőbb politikai szinten kellett jóváhagyni. Így végül az üzlet lefújása is ott dőlhetett el. Egészen véletlenül egyébként Rogán Antal a Digitális Kormányzati Ügynökség felügyelője is.
Szerző
Friss
- Árvíz után a világ – Ezt kell tenni, ha levonul a víz
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig