Connect with us

Kiemelt hírek

Munkavégzés nélkül…

szem
Megosztás

Visszament oda, persze hogy visszament. Ott volt a soha vissza nem térő idő. Ott voltak az emlékek a soha vissza nem térőkről is. Apáról, anyáról, kistestvérről, rokonokról, barátokról, szomszédokról.

” Többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek!”

Akik végignézték, amikor és ahogy elhurcolták őket, ők is ott voltak.
Ott éltek az elhurcoltak házaiban, feküdtek az ágyaikban, ettek a tányérjaikból, és pótkávét töltöttek a csészéikbe. A tárgyak elvégre csak tárgyak.
Ő csak nézte őket. Aztán ők is nézték őt, majd kiabálni kezdtek. Mindenki ordította, ami a száján kifért.
” Többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek!”
” Takarodj, mocskos zsidó!”
” Megdolgoztunk mindenért, ez már a miénk!”
Aztán elzavarták. Rosszabbul is járhatott volna.

Az idő ment előre

Maradt minden, mi volt. Hol voltak, hol nem voltak emberek, hitek, remények, törvények.
Semmi sem tűnik el örökre, sem a jó, sem a rossz. Valakikben ez is, az is, tovább él.
Rajtunk múlik, hogy csak a szégyen marad-e a múltért és a jelenért, vagy teremtünk végre egy elfogadóbb, humánusabb világot.

A tolcsvai holokauszt áldozatok emlékéért és azokért született a fenti írás, akiket a mai Magyarországon származásuk, bőrszínük, vallásuk, nemi identitásuk, egészségügyi állapotuk, életkoruk vagy más egyéb okból kirekesztenek, megbélyegeznek, emberi méltóságukban megaláznak.
Ember és ember van. Lelketlenül vagy lélekkel.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük