Ez a nap
Mesterházy nyílt levele a román kormányfőnek
Mesterházy Attila a Szocialista Internacionálé alelnökeként írt nyílt levelet Mihai Tudose román kormányfőnek, felszólítva őt, hogy kérjen bocsánatot a romániai magyarságot létében fenyegető nyilatkozata miatt.
A nyílt levél:
„Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Megdöbbenéssel értesültem a magyar autonómiatörekvésekkel és a székely szimbólumokkal kapcsolatos nyilatkozatáról. Meggyőződésem szerint ezek elfogadhatatlanok és megbocsáthatatlanok, európai uniós tagállamban egy felelős állami vezető nem reagálhat így őshonos kisebbségek törvényes törekvéseire. A nyilatkozatok összeegyeztethetetlenek mind az európai, mind pedig azon Szocialista Internacionálé által vallott értékekkel, amelynek a román Szociáldemokrata Párt is tagja. Ezekkel nyilatkozatokkal szemben a magyar és az európai politikai élet minden szereplője, pártállástól függetlenül fel kell lépjen.
Felhívom szíves figyelmét, hogy az autonómiaformák nem kérdőjelezik meg egyetlen ország területi egységét sem, ellenben kiszélesítik a hatalom demokratikus gyakorlását, erősítik a jogállam működését, valamint az ország, a társadalom belső etnikai, nemzetiségi békéjét. Az autonómia különböző formái mindenkor a többség és a nemzeti kisebbség megegyezésén, demokratikus hatalommegosztásán alapulnak. Ennek alapja az EU-ban is alapelvként kezelt önkormányzatiság és szubszidiaritás eszméje, érvényesülésének kerete pedig a működő, demokratikus jogállam intézményrendszere. Egy eszköz, amellyel a kisebbség szülőföldjén megalapozhatja gazdasági és kulturális fejlődését, megteremtheti megmaradásának anyagi, politikai és jogi feltételeit és garanciáit.
Felszólítom, hogy a romániai magyarságot és annak képviselőit létében fenyegető nyilatkozatát azonnal vonja vissza és kérjen bocsánatot.”
Kapcsolódó:
Orbán és Tudose egykutya, mind a két miniszterelnök idegengyűlölő, uszító
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?
- A kormányzati komédia lassan eléri a megye 3-as focimeccsek színvonalát – kommentelték az Orbán-oldal Dopeman-telenítést – Frissítve!
- Az elátkozott hitelért most már tartják a markukat
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik? – Frissítve!
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
Zsuzsa Vasas
2018.01.13 15:37 at 15:37
A román miniszterelnök őshonos kisebbségek törvényes törekvéseit veszi semmibe, fenyegeti őket és uszít ellenük A magyar miniszterelnök pedig illegálisan messze földről Európába erőszakosan beáradó, más kultúrájú, más vallású, Európát felforgató bevándorlókról beszél, ami nem gyűlölet, hanem szolidaritás az őslakosokkal, mert őket is megilleti a szolidaritás, hamár Merkel és az EU-vezetők ezt nem tartják fontosnak.