Blogbazár
Szanyi Tibor: Hullagyalázás neonáci módra a párizsi békeszerződéssel szemben
Nem veszem el a történészek kenyerét, bár veszek belőle. Mindazonáltal politikai, azaz közéleti véleményem van.
Először idézzük fel a történelmet!
1945. február 11-én este 8-kor indult meg egy elkeseredett kitörési kísérlet a Budán harcoló, mintegy 43.000 fős német és magyar katonai erő kisebbik felének részéről. A cél nem a főváros “védelme”, hanem az egyértelmű menekülés volt, hogy a háromkörös szovjet bekerítő gyűrűt áttörve csatlakozhassanak a Nyugatabbra szorult hitleri csapatokhoz.
A történészek 23.000 fősre teszik azt a „maradó” haderőt,
amely később a felrobbantott hidak nyugati oldalán szovjet fogságba esett (vagy ott elesett), s ebből számítják a kitörésben résztvevő 20.000-es létszámot, akik közül a mai napig is csak 5.000 ember holtteste került elő. Ez utóbbiak lennének a hősök, s a maradó előbbiek pedig a gyávák? Egyáltalán nem. Alapvetően szerencsétlen, az őrülettel határos kétségbeesésbe kergetett áldozatokról beszélünk.
A budapesti német haderő korábban három dátumra is kérte Hitler jóváhagyását a főváros végső feladására. A Führer mindháromszor és konokul kitartást parancsolt, úgymond az utolsó töltényig, azaz harci halálba küldve a német (és a velük harcoló nyilas, illetve magyar) katonákat. Náci szemszögből nézve ez a magatartás akár (a sokszoros szovjet túlerő okán amúgy értelmetlen) hősiességnek is lenne tekinthető, s szimpatizánsaik ebben az esetben netán halandzsázhatnának „Európa védelméről” és hasonlókról.
Ám nem ez történt
Berlin határozott parancsának ellenszegülve a budapesti német hadvezetők a kitöréses megfutamodás mellett döntöttek. A németek a magyarokénál valamivel jobb erőnlétükben és felszerelésükben bízva, sebesültjeiket gyáván hátrahagyva, gyakorlatilag az utolsó töltényeikkel a fegyvereikben, nekilendültek a lehetetlennek. Miközben katonáik a szovjet pergőtűzben hullottak, a német parancsnokság egy szennyvízcsatornán keresztül keresett egérutat, így hát kellő ürülékszagtól bűzlöttek, amikor elkapták őket. 700 főt, köztük a budapesti német főparancsnokot, Pfeffer-Wildenbruch tábornokot leszámítva (aki ráadásul egy Budakeszi úti villában adta meg magát) mindannyian odavesztek a budai hegyekben.
Ma kirándulóhelyként ismerjük ezt a gigantikus temetőt. Egy kisvárosnyi halott maradványait rejti a természet. Ha bárki emléktúrát tervez ide, azt józan ésszel legfeljebb kegyeleti okokból teheti. Hősöket ünnepelni semmiképp.
A mai európai és magyar törvények ugyanakkor szó szerint is tiltják
a bármiféle neonáci tisztára mosást. Közelebbről a II. Világháborút lezáró párizsi békeszerződés rögzíti: “Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.”
Tehát múlt időben beszélhetünk arról, hogy Magyarország “intézkedett”,
azaz elvileg semmilyen jogi bizonytalanság nem merülhet fel, annál is kevésbé, minthogy a jövőre is ugyanez vonatkozik. Ehhez képest az a gyalázatos hatósági “csiki-csuki”, aminek következtében “hagyományőrző” jelleggel mégis megvalósulhatnak náci “fajta” demonstrációk, azt jelzi, hogy a magyar kormány és a magyar hatóságok tűrik a békeegyezmény megszegését. Sőt, a provokációt szervezők, illetve a hatalom birtokosai közötti személyes üzleti-rokoni átfedések egyértelműen utalnak a kormány általi cinkos háttértámogatásra. Bűnös szerződésszegésük tehát közös.
A bűnök elfedésének egyik bevált módszere a hamis képmutatás
A XII. kerületi polgármester is ezt követte el, amikor a kötelező tiltás helyett – rá jellemző stílusban, továbbá a politikamentesség álnok köpenyege mögé bújva – a szimpla “menekülés” taktikáját választotta a Budapest ostromáról szóló emlékkiállításhoz való csatlakozással.
A neonáci parádé ugyanis a XII. kerületi, városmajori hegyivadász emlékműnél zajlott. Ez az emlékmű az I. Világháborúban elesett magyar elit gyalogsági katonáknak állít emléket, s noha 1941-es felállításának és későbbi megmaradásának története – finoman szólva – „eseménydús”, azonban semmilyen értelemben nem köthető az 1945-ös kitörési kísérlethez.
2020. január 8-án tehát kettős hullagyalázás történt
Az első az emlékmű indokát jelentő több tízezernyi halott magyar katona emlékének eltorzításával, a második pedig zömmel német, kisebb részt nyilas haderők eszeveszett menekülésének ugyanitt való dicsőítésével. Antifasiszta mozgalmakként teljes joggal lépünk fel az ilyen és hasonló történelemhamisításokkal, illetve hullagyalázásokkal szemben. A magyar hatóságok által eljátszott szemforgatós koreográfia idén már kevésbé volt sikeres, hiszen a rendőrségi elkerítés dacára az ellentüntetők részéről sikerült elkapni és megszégyeníteni három eltévedt neonácit, akik tragikomikus módon gyáva menekülésbe fogtak, s ezzel valamelyest tényleg felidézték a vonulásuk apropójának szánt eseményt.
(A szerző volt Európai Uniós képviselő, nem rég lépett ki az MSZP-ből és alakította meg saját politikai formációját Igen néven)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Már megint naivságunk áldozatai lettünk: felkészültek az illetékesek a havazásra
- Barátsághoroszkóp, itt és most
- Hull a hó és ez most (állítólag) nem érte váratlanul az illetékeseket – Mit jósol mára Pártai Lucia + orvosmeteorológia
- A Millenáris könyvfesztivál-mentes övezetté vált: 2025-ben nem engedi be az eseményt
- Juszt László heti matekja: az aktuális kormányadósság főszáma cirka 150.000.000 Euro
- 70.- forint/magyar kopf – Krausz Gábor segítséget kér
- Emberek, Orwell az 1984-et figyelmeztetésnek szánta, nem forgatókönyvnek
- Lebukott a hárommilliárdos számlagyár
- Orbán Viktor: Nem elég már oldalvizezni
- Elfüstölt egy villamos – Óriási közlekedési káosz Budapesten
Európai téridő
2020.02.10 09:25 at 09:25
Szanyi kapitány iszonyatos hülyeségeket beszél össze és utólagos eseményt vetít rá egy olyanra, ami még csak nem is előzmény.