Erőszak a festett falak árnyékában

A fiatal blogger, Rékasi Zsigmond igazán tudja, miről ír az alább szemlézett bejegyzésében, hiszen ő maga – mint két ismer színész gyereke- is festett világban nőtt fel, ott töltötte gyerekkora jelentős részét.

Színfalak mögött

„Reményeim szerint eltelt annyi idő a #Metoo kampány óta, hogy elmondhassam, mit gondolok róla acsarkodás és népharag nélkül. Senkit nem kívánok sérteni, pusztán árnyalnám a helyzetet egy többnyire lefedetlen nézőpontból – kezdődik a bejegyzés, ami a szexuális vágy megfogalmazásával folytatódik.” 

Később ezt írja Rékasi:

„Amit tüzetesen ismerek – lévén, hogy ebben nőttem fel – az a szórakoztató ipar mechanikája. Kevés újságíró és véleménymondó youtuber tudja, mi zajlik igazán a színi színfalak mögött. Az első hírek felröppenése után számos színművésszel, rendezővel volt alkalmam beszélgetni a történtekről. Bár megosztok néhány álláspontot, egyikük nevét, vagy egyéb adatát sem fogom kiadni, ahogy eddig sem tettem soha. A bizalom a mai világban igen ritka, és ezt nem hajítom ki a szemetesbe egy kis hírvadászatért…

Amit mindenkinek el kell fogadnia, hogy a színház- és filmipar szenvedélyszakmák sokasága

A 21. század álszent politikai korrektségét nem húzhatjuk rá egy olyan világra, ahol nap mint nap csókolják, megütik, leordítják, leteperik és meggyilkolják egymást a színművészek. Minél izgalmasabban tálalnak egy érzelmet a nézők felé, annál többet tesznek bele a saját érzéseikből az előadók. Ezek a túlfűtött pillanatok nem tűnnek el az előadókból amint véget ér a vastaps és lesétálnak a színpadról. Ahogy egy felszolgáló, vagy gyári munkás sem nyugszik le egyből miután elküldik a jó édes anyjába, úgy egy színész sem teszi túl magát fél perc alatt azon, hogy valaki bugyiban az ölébe ugrott, majd elmetszette a torkát.

A színházi légkör leginkább a gimnáziumra emlékeztet a legjobban

Itt is folyamatosak az összekavarások, elcsattant csókok a folyosón. Egy színésznél nagyobb összeesküvő pedig a világon nincs. Másodpercekkel azután, hogy piedesztálra emeltek valakit, képesek rögtön kitárgyalni, hogy mennyire travis az új szoknyája, vagy hogy a takarásban melyik technikusnak villantott. Ahogy a vidéki nagyszüleink történeteit is (jó esetben) elosztjuk néggyel miután türelmesen végighallgattuk, úgy legalább ennyi hiteltelenséget kell kölcsönözni valakinek, aki reggeltől estig az év minden napján a bulvár magazinok címlapján fürdik.

Vannak perverz aberrált rendezők? Igen.
Vannak levakarhatatlan, zaklató színművészek? Igen.
Mindenki az, akire ezt mondják? Közel sem.

A legtöbb előadó ezekben a körökben *bármit* képes megtenni

egy presztízses szerepért, vagy egy neves szponzorért. Ha ezt valaki nem adja meg neki, vagy elhappolnák előle, minden további nélkül elhordja akárminek a vélt vagy valós nemezisét.