Connect with us

Blogbazár

Lendvai Ildikó: és mi lesz az emberekkel?

Lendvai Ildikó: azért ez nem volt szép tőled, Gyurcsány Feri! Megmondhattad volna egyszerűbben is, hogy valami bajod van velem!
Megosztás

Örültem a miniszterelnök bejelentéseinek. A hiteltörlesztési moratórium, a válságágazatokban a járulékcsökkentés fontos intézkedések.

Öröm az is:

ezúttal nem csinált presztízskérdést abból, hogy ellenzéki javaslatokat vegyen át. Amiről beszélt, az tehát csupa jó dolog. Baj azzal van, amiről nem beszélt. Mintha a figyelem egyelőre kevésbé terjedne ki a kispénzű emberre. Talán ha a kormányfő nemcsak a Kereskedelmi és Iparkamarába látogat, hanem a munkavállalói és nyugdíjas érdekképviseletekhez is, jobban értené a helyzetet. Mert jó, ha, mint mondta, a munkavállalási szabályokat rugalmasabbá teszik a munkaadók és az alkalmazottak közötti könnyebb megegyezés érdekében, de ez mintha azt mutatná, hogy a bérezés kérdését maguktól elhárítva rájuk tolják. Az sem derült ki, mit tesz ott, ahol maga az állam a munkaadó.

Nem szégyen még többet meríteni a szakmai vagy ellenzéki javaslatokból,

az MSZP-től és a többi párttól kezdve az Orvoskamaráig. Elkerülhetetlen, hogy a tartalékolni nem képes kisnyugdíjasok kapjanak vagy egy egyszeri összeget, vagy az egekbe szökő élelmiszerárakkal lépést tartó emelést – az infláció láthatóan több lesz az eddig is túl alacsonyra taksáltnál. Ugyanezért kell emelni a családi pótlékot, a munkanélküli ellátás összegét és időtartamát, lehetővé tenni a táppénzt a gyerekük mellett maradóknak.
Ha valamikor, hát most kell a pótlék a frontvonalban dolgozó egészségügyieknek. És nagyon remélem, perceken belül visszavonják az amúgy is abszurd rendelkezést, amely szerint nemcsak az adósságot hajtják be tőlük, de ellátatlanul is maradhatnak a járulékfizetéssel elmaradók.

A vagyonuktól megfosztott önkormányzatoknak kell a fedezet ahhoz,

hogy elláthassák idős vagy karanténba szorult lakosaikat, eljuttathassák az ebédet a rászoruló iskolásoknak, ovisoknak.. És mi legyen a közmunkásaikkal, akiket egy csoportban most nyilván nem foglalkoztathatnak?

Igen, ez sok pénz

De még mindig olcsóbb annál, mintha a járvány a kispénzűeken duplán csattanna. Kár, hogy ebben a miniszterelnök most még néma maradt. És nem a fb-oldala technikai hibája miatt.

Forrás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gerencsér Gábor

    2020.03.18 20:28 at 20:28

    ,Öröm’ az ürömben, van előnye is ennek a karanténnak, ,jócskán’ spórolhat a havi 31.500 forintos rokkant nyögdíjamból.

  2. Penti orsolya

    2020.03.18 20:59 at 20:59

    Hát igen Viktor azt mondja családbarát Magyarország gondoljon a kisemberre is konkrétan egy 14 és egy 2 éves gyereket nevelünk én gyesen vagyok eddig a férjem dolgozott de hétfőn azt mondta a tulaj sajnos bezár (ez egy zöldség feldolgozó üzem) mivel nem volt bejelentve ennyi volt van összesen 30 ezer forintunk és ennyi a következő csp gyes 2 gyerekre összesen 55225ft önkormányzati lakásban lakunk ha most nem tudjuk fizetni a rezsit mivel 5 éves bérleti szerződésünk lejárt kilakoltatnak

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük