A stadionfű fűtésénél az emberi élet csak fontosabb!?

Nagy érdeklődéssel olvastam a Városi Kurírban elindított „Létpénz” vitát. Tettem ezt azért is, mert korábbi írásaimban magam is felvetettem valami hasonlót, ha nem is számításokkal, részletesen kidolgozva.

A vita elvi kérdéseihez -lévén nem vagyok közgazdász- nem tudok hozzászólni, az eddig leírtakat nem tudom gazdagítani. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a magyar kormány a koronavírus járvány időszakában, amikor magyar emberek egzisztenciája dől romba napok, hetek alatt, nem lehet süket és vak. A társadalmi szolidaritásnak érvényesülnie kell, meg kell húzni a vonalat a fontos és a nem fontos között.

Nem gondolom, hogy napjaink Magyarországán nem lehetne seperc alatt

százmilliárdokat a központi költségvetésbe besöpörni. Ehhez „csak” az összes és felesleges látványberuházást kellene azonnal leállítani, be kellene végre fejezni a stadionépítési lázat, a stadionok füvének a fűtését, a tao-pénzek sportba áramlását évekre -örökre?- tiltani kellene. Úgy gondolom van elég pénze a nemzet gázszerelőjének, és képes lehet arra, hogy az 1700 fős falucskája első osztályú csapatát fenn tudja tartani, ha úri kedve a tartójának ezt követeli. Egyetlen forint közpénzt sem szabad a nemzetinek mondott futballba önteni. Halkan jegyzem meg a Barcelona játékosainak a fizetését 70 százalékkal csökkentették, eddig -lehet az én hibám- nem hallottam, hogy a Felcsút, a Vidi, a Fradi és más világverő magyar csapat aranylábú, zselézett hajú sztárocskáinak a pénzét megvágták volna. /Talán a Diósgyőr a kivétel, ha jók az emlékeim./

De minek nekünk minima 100 milliárdért atlétikai stadion?

És akkor a már megszokott alkotmányos költségekről / Mikszáth egyik kötetében olvastam erről/ még nem is beszéltünk. Hosszasan sorolhatnám mindazokat a luxusberuházásokat, amelyeket a Vár ura nagyzási hóbortjából terveznek megépíteni. Gondoljunk például a minisztériumok Várba költözésének eszement költségeire is. És a többi, és a többi.

Nem folytatom, lenne itt pénz arra, hogy a bajba jutottakat megsegítse a magyar állam–közpénzből, nem a nemzeti oligarchák magánvagyonából–, ne kelljen magyarok százezreinek attól rettegniük, hogy mit eszik a családjuk.

Egy igaz történettel szeretném a fentebb írtakat „megerősíteni”,

talán hosszadalmas magyarázat nélkül is világos, egyszerű és érthető leszek.

Egyik ételosztásunkon szülei mellett állt a sorban egy hat év körüli kisfiú, aki lehajtott fejjel, halkan válaszolgatott a kérdéseimre. Megtudtam, hogy még óvodába jár, ahol kap ellátást, hétvégén azonban gyakran nem lakik jól, mert a szüleinek nem telik ennivalóra. A szülők -akik rendszeres vendégek- elmondták, hogy munkájuk nincs, segélyekből próbálnak megélni.

Kevéske pénzüket képtelenek beosztani, hiszen a rezsi az szinte mindent elvisz

Szerényen élnek, minden fillér kiadást kétszer is meggondolnak, de hiába, bizony hóvégére üres a bugyelláris. Figyelik, hogy éppen hova tudnak menni ennivalóért, ahogy mondták, szerencséjükre vannak még jó emberek, akikre számíthatnak. Hogy mi lesz holnap, erre ők nemigen mernek gondolni, minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy kis családjuk együtt maradjon. A kisfiú, mikor már elfogyasztotta az ebédet elárulta, hogy szereti a focit, kedvenc csapata a Real Madrid.

Azóta is sokszor eszembe jutott,

hogy vajon milyen jövő vár erre az értelmes tekintetű, szomorú szemű, félszeg fiúcskára? Lesz e erő benne arra, hogy kitörjön a mai helyzetéből, képes lesz e saját tehetségéből jobb életet élni, mint ma a szülei? A választ nem tudom, de hiszek abban, hogy a jövő Magyarországa nem a kiváltságosok, a született előjogok országa lesz. Akkor talán ennek a gyámoltalan kisfiúnak is megnyílik egy jobb világ reménye. ” Köszönöm bácsi, hogy enni adtak, finom volt ” mondta búcsúzóul, amikor szüleit kézen fogva elindultak ,lassan bandukolva a szokott úton, hazafelé. Az úton, ami most -még?–a kilátástalanság útja.Vajon mi lesz ebből a kisgyermekből? Szeretnék egyszer, pár év múlva találkozni vele, megtudni, hogyan alakult a sorsa.

Az évek során sok-sok szomorú szemű, éhező kisgyermekkel találkoztam személyesen. Mit gondolnak az ország urai mi lesz ezekkel a gyermekekkel, mit fognak enni, ha a szüleik még az alkalmi munkáktól is elesnek? Eddig sem éltek valami fényesen, most még ínségesebb idők járnak rájuk.

Vita a létpénzről 4, Bokros Lajos: Milyen módon támogassuk a járvány okozta válság gazdasági kárvallottjait?

Vita a létpénzről 2: emlékszik még valaki Széchenyire?- Lengyel Lászlótól Bokros Lajosig