Blogbazár
Bruck András: Ágyfelszabadítás
Szép lassan mindenki hall leállított kemoterápiákról, végstádiumban lévő emberekre kimondott halálos ítéletekről, agydaganatosok, stroke-osok, bepelenkázott betegek hazaküldéséről, köztük egy gyomorszondára váró férfiről, akit azonban szonda nélkül otthon nem lehet majd etetni, azaz életben tartani…
Ez a Tajgetosz, ennek nincs más neve, ez tömeggyilkosság
Ezzel van tele a még elérhető nyilvánosság, a tisztességes emberek szíve, lelke, feje.
Mindeközben az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László levélben figyelmeztette a kórházak élére kinevezett katonai parancsnokokat, hogy feladataik közül a legfontosabb:
„A felesleges és indokolatlan ellátások minimalizálása”.
Nocsak, akad még kórház, ahol mernek gyógyítani? Ez tényleg tűrhetetlen. Nem kéne visszahívni az oroszokat?
Egyben a családoknak is üzent Domokos, hogy költsenek kevesebbet
(Az ő havi bruttója 3 millió 958 ezer). Íme a javaslata.
„Minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a „pénzügyminisztert”, aki rendszeresen átnézi a számlákat és meghúzza a kiadásokat.”
Egyszóval, már folyik a felkészítés a nyomorra
És persze az időkorlát nélküli diktatúra-törvénynek se volt semmi köze a járványhoz. Ahhoz van köze, ami majd jön. És, hogy mi jön, az éppen a szemünk előtt körvonalazódik.
Vajon milyen hatással van egy társadalomra, annak minden egyes tagjára, hogy ebbe egyetlen szó nélkül belenyugszik, és a létezés terhét hajlandó teljesen rábízni egy maroknyi gonosztevőre?
Pont idevágó az a kérdés, amit a fészen olvastam:
Vajon a fideszesekben mi az erősebb, a Fidesz iránti feltétel nélküli lojalitás vagy a szülők iránt érzett szeretet?
Erre történetesen épp tegnap válaszolt közülük egy a Klubrádióban
Egyetértett az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatójának kirúgásával, amiért az nem volt hajlandó a kb. négyszáz ágyából kétszázról hazaküldeni éberkómásokat, mind a négy végtagjukra bénultakat, gerinctörötteket… sokszor fiatal embereket, akiket otthon kisgyerekek várnak haza.
„Megtagadta a parancsot”,
mondta a betelefonáló a hitében megingathatatlan ember száraz önteltségével. Holott a főigazgató csak emberségesebb megoldást keresett, de azzal nem készült volna el a mai határidőre.
Igen, ahhoz, hogy egy hívő végül elhiggye az igazságot,
higgyen a saját szemének, higgyen a saját lakásában üresen maradt ágynak, amelyben nemrég még az anyja vagy a férje feküdt, már saját magát kéne felzabálnia, és erre persze nem képes. Úgyhogy inkább felzabálják az országot.
„A katasztrófához vezető út szörnyűbb, mint maga a vég”
– mondja Kafka. Ennek vagyunk most mindannyian egyszerre bűnös és áldozat szemtanúi.
Szerző
Friss
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez
- Havas Henrik: csókoltatom az összes magyar oligarchát! – Megszabadult a kormánykitüntetésétől
- Esernyő, naptej, szobában kuckózás? – Ilyen idő várható a húsvéti hétvégén….
- Új nap, új Trump-őrület, avagy a jó öreg kiszámíthatóság túl van értékelve?