Kerítésen innen
Matolcsy: Magyarországon idén nem visszaesés, hanem növekedés lesz – ???????
Magyarországon nem visszaesés, hanem növekedés lesz idén, a jegybank tartja a 2-3 százalékos növekedési prognózisát – álmodozott Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Csak a lengyelek és mi!
A sorra megjelenő európai növekedési prognózisok sokfajta megközelítést tükröznek. Az európai prognózisokkal foglalkozó pénzügyi-gazdasági intézmények között kettő a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) és a magyar kormánynál is optimistább: ilyen a lengyel jegybank és az MNB.
Gyorsan zuhanó és gyorsan visszapattanó, azaz „V-alakú” gazdasági hatással számolnak
… és levezeti….
Az első negyedév nem lesz rossz, a második negyedév elég szörnyű számokat produkál, a harmadik és a negyedik negyedév pedig „megfejeli” a korábban kiesett teljesítményt. Ezért merik azt mondani, hogy Magyarországon 2-3 százalékos növekedés lesz 2020-ban
Működik a gazdaság – Matolcsy szerint….
Szerinte ezt erősíti az a tény, hogy a magyar gazdaság döntő többsége működik, még a mélypontot jelentő áprilisi hetekben is működött.
Vannak veszélyeztetett, válságban lévő területek: ilyen a turizmus és az ahhoz szorosan kötődő vendéglátás, vagy a kulturális ágazat, rendezvényszervezés, valamint a szállítás egy része.
Megalapozottnak Matolcsy-optimizmus
A tények miatt megalapozottnak nevezte az optimizmust, ami reményeik szerint a hamarosan megjelenő első negyedéves GDP-ben is tükröződik majd.
A kiskereskedelmi forgalomban, a fogyasztásban az eurozónához képest 10 százalékos többlete van a magyar fogyasztásnak az első negyedévben. Ez is a versenyképességet erősítő pozíció
A mi „jó állapotunk”…
A koronavírus-járvány miatti válság jó állapotban érte a magyar gazdaságot, de az kapott egy „ütést”.
Ezért a jegybank még kedvezőbb feltételekkel újból meghirdette a 2013-ban bevezetett növekedési hitelprogramot (NHP) NHP
Hajrá!
elnevezéssel. Eddig több tucat szerződést kötöttek a pénzintézetek, reményeik szerint több ezer, vagy több tízezer ilyen szerződést kötnek majd vállalkozásokkal.
Főként bérfizetésre vették igénybe a cégek a hitelt,
a nyári hónapokban a beruházási, fejlesztési cél kerül már előtérbe
A héten elindított jegybanki kötvényvásárlási program sikeres volt, néhány nap alatt elérte azt a hatást, amit talán máskor hónapokig sem lehet elérni: a hosszú állampapír-hozamokat 3,3 százalékról 2 százalékra nyomta le
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Gulyás Gergely: a luxusnak sokféle fajtája van, nem gondolom, hogy a kirívó gazdagság megtestesítője az egy batidai ház lenne
- Schmidt Máriára sajnos oda kell figyelni, hiszen ő a miniszterelnök rombolásra szakosodott, előretolt helyőrségének parancsnoka
- Magyar Péter: van-e hazugabb, aljasabb a Fideszes propagandistáknál? – Már megint a Bohár…..
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
Marics+Mátyás
2020.05.10 11:27 at 11:27
Vicces gyerek ez @ kusza szemű Don Eltolcsy !