Bulvár
Egy 17-éves fiú a kábítószer legújabb áldozata

Kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy I. kerületi lakás ablakából – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője.
A fiú állapota válságos
Balotai Attila elmondta: a fiú állapota válságos, a dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.
Ismertetése szerint szombaton egy balatoni nyaralóban öt kaposvári és egy érdi fiatal elhatározta, hogy Budapestre jönnek bulizni, ehhez az interneten lefoglaltak egy I. kerületi, Fő utcai lakást.
Budapestre utazva a társaság egyik tagja egy ismerősén keresztül kábítószert rendelt, egy másik fiatal este átvette azt a VIII. kerületi Kálvin téren.
A társasághoz a Fő utcai lakásban csatlakozott még egy érdi és három budapesti fiatal. A társaság tagjai alkoholt és kábítószert fogyasztottak – mondta a főosztályvezető.
Az egyik érdi, 17 éves fiatal éjszaka „zavart, agresszív” lett, a lakásban bútorokat tört össze, összefüggéstelenül beszélt, majd betört egy üvegajtót, amellyel önmagát is megsebezte. Társai megpróbálták ellátni a sérülését és mentőt hívtak hozzá.
A fiú viselkedése egyre agresszívabbá és zavartabbá vált
Az egyik nyitott ablakon át megpróbált fellépni az ablakpárkányra, ebben azonban egy lány megakadályozta, ekkor átrohant a másik szobába és az ott nyitva lévő ablakon kiugrott a 2. emeleti lakásból.
A fiút a mentők kórházba vitték, állapota azóta is életveszélyes, válságos.
Balotai Attila kitért arra is: a lakásból öt fiatalt előállítottak, a teszt többüknél igazolta a kábítószer-használatot, vizeletükből thc– és amfetamin-származékot, illetve -hatóanyagot mutattak ki.
Elfogták a dílert
Hozzátette: a nyomozás során szerdán sikerült azonosítani a dílert, akitől a fiatalok kábítószert vásároltak. Csütörtök délelőtt VIII. kerületi lakásában elfogták a 25 éves férfit, valamint a lakásban lévő 21 éves barátnőjét, akinél kábítószer volt. A férfi lakásában a házkutatás során többféle kábítószert találtak.A nő ellen kábítószer-birtoklás, a férfi ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indul eljárás. A dílert őrizetbe vették, pénteken kezdeményezik a letartóztatását.
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!