Connect with us

Banánköztársaság

Egy előállítás a történelem szemétdombján

Megosztás

Csóka-Szűcs Jánost a rendőrség előállította rémhírterjesztés gyanújával, aztán panasza nyomán az ügyészség megállapította a bűncselekmény hiányát, el is engedték. Varga Judit igazságügyi miniszter az ATV-ben azt nyilatkozta, előfordul, hogy a hatóság téved. Nincs itt semmi probléma. A törvényes rend kijavította magát.

Mondja ez az, aki igazságügyi miniszterként ellenjegyezte azt a később a Fideszes többség által elfogadott alkotmánymódosítást,

amely rendkívüli, rendeleti úton való kormányzásra jogosította fel a Főmérnököt. Amire semmi szükség nem volt, hiszen a narancs kétharmad eddig is bármit, akár alkotmánymódosítást is meg meg tudott szavazni.

Ebben a rendkívüli helyzetben módosították a rémhírterjesztés tényállását a BTK-ban, amely lehetővé tett ezt a rendőrségi fellépést. Már akkor felszólaltak jogászok, hogy az új szabályozás nem felel meg a jogállamiság követelményének, mert az egyértelmű, bárki által, megérthető, követhető szabályok megalkotását várja el. Különösen bűncselekmények megfogalmazása esetén.

Ez jogos kritika

De a hatóság nem tévedett. A hatóság tette a dolgát. Amit fentről elvárnak tőle. Kussoltasd a népet! Ne ugráljanak ezek a közösségi oldalon! A rendőrség tehát nem tévedett. Olyanokat kérdeztek tőle, hogy tagja-e pártnak! De ami ennél lényegesebb, az ellenzéki előállított azt is írta posztjában, hogy a diktátorok mind elbuktak eddig.

Ennek kapcsán azt tudakolták tőle, hogy kit tart diktátornak? Ehhez képest a bűncselekmény törvényi tényállása a következő:

„Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Annak, hogy az ellenzéki kit tekint diktátornak, semmi köze a különleges jogrendhez,

sem pedig a járvány elleni védekezés eredményességéhez! A rendőrök egyértelműen politika okból jártak el. Ezt nem lehet a törvény félreértelmezésével magyarázni. Nem is azt keresték igazából, hogy mi van a járvány elleni védekezéssel. Hanem azt akarták kimondatni vele, hogy Orbán a diktátor, és ezt jegyzőkönyvezni. A felségsértést. Aminek nálunk már nincs helye, mert akkor lesújt a Fidesz állam vasökle. Persze lehet, hogy miután nem adott kielégítő választ, az már nem is került jegyzőkönyvbe.

De közvéleménykutató állampárt egy két naponta felméri a közvéleményt

Annak elvárásai szerint cselekednek, hogy ezzel kiszolgálják választóikat. Ez a lépés pedig már minden jóérzésű jobboldalit is elborzasztott. Hát most kiáll az okos, focista Kislány, és közli, hogy a rendőrség tévedett, értsd, hülye volt. Ehhez nekünk semmi közünk, de helyrehoztuk.

Hát nem, Kislány! Semmit nem hoztatok helyre!

Minden jogállam alapja a véleményszabadság. Ahol úgy működik egy rendőrség, hogy a miniszterelnököt bíráló poszt kapcsán gyanúsítottat csinálhatnak valakiből, az már régen nem normális rendszer. De tudom, ez már a végjáték. Bukni fogtok! Fejetlenség, kapkodás van. Alsó, és felső szinten egyaránt túlteljesítő hülyék tömege. De vége lesz, és mentek a oda, ahova valók vagytok. A magyar történelem szemétdombjára!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük