Sport
Bringa ring a Tisza tó körül — átadták a bicikliút utolsó szakaszát is
Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó – közölte Palkovics László szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.
Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.
„Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól”
– mondta Palkovics László, emlékeztetve arra, hogy a fejlesztés részeként négy híd is megépült. A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy az elmúlt tíz évben mintegy 1300 kilométer új kerékpáros útvonal fejlesztése valósult meg Magyarországon, így jelenleg több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény áll a közlekedők rendelkezésére. Jelezte: ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút.
A 2014-2020 közötti időszakban további jelentős fejlesztések valósultak meg és fejeződnek be hamarosan hazai és uniós támogatásból, összesen több mint 200 milliárd forint értékben. A meglévő hálózat így belátható időn belül 2000 kilométer új önálló kerékpárúttal bővül, míg a teljes kerékpározható hálózat 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert – közölte.
A Tisza-tó partján két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek
A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart: megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.
A Tiszafüred és Poroszló között megépült kerékpárút hídja a Tisza felett az átadás napján. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A kerékpárutak fenntartása korábban a helyi önkormányzatok feladata volt, egységes üzemeltetési gyakorlat híján azonban a karbantartás minőségében és az egyes útszakaszok állapotában jelentős eltérések voltak. Ezt felismerve született döntés arról, hogy a fenntartásba bevonják a 32 ezer kilométeres állami közúthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t.
A társaság az elmúlt két évben több mint 1000 kilométernyi kerékpárutat vett kezelésbe
A most elkészült Tiszafüred-Poroszló szakaszt is a közútkezelő gondozza majd, amely mérnökségi hálózatára és szakembereire építve a korábbinál magasabb színvonalon tudja ellátni ezt a feladatot.
Az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében, emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen arról beszélt: „Magyarország jelenleg leglátványosabb kerékpáros infrastruktúrájának” átadó ünnepsége egyben az idei aktív turisztikai szezon megnyitója és a nyaralóhajózási program elindítása is.
Az új kerékpárút-szakasz és vele a Tisza-tó bringakör a régió összes településének fontos, hiszen kiemelt kerékpáros turisztikai célponttá teszi ezt a vidéket – hangsúlyozta.
A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tározó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben elérheti a 100 ezer főt – fűzte hozzá megjegyezve, hogy a régió fellendítését elősegítve kilátótornyok újraépítését és a víziturizmus fellendítését is támogatja a kormány.
(MTI)
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
Pingback: Kerékpáros irodalmi fesztivált rendeznek Szegeden - Városi Kurír
Pingback: Rekord alacsony a Tisza vízállása Szolnoknál - Városi Kurír