Banánköztársaság
Trianon100: A kisebbségek az orbáni politikának nem alanyai, hanem tárgyai — Ma is nemet mondana az ostoba népszavazási ötletre
Rendkívüli Lapzsemlénk ma Márton László író (Montpellier) szenvedélyes esszéjét ismerteti amit a békeszerződés aláírásának évfordulójára összeállított Népszava mellékletben publikált , „A trianoni árok” címmel. Az írás megmutatta: minden másképp van, mint ahogy a fideszes propaganda sulykol.
Bibó a párizsi békéről: realizmust ábrándok és indulatok helyett
Márton László így írt:
„Bibó István a második világháborút lezáró, a Trianonnál számunkra még előnytelenebb békeszerződés elfogadását és betartását tanácsolta, további ábrándok és indulatok helyett. De a szigorú realizmus talaján állva hozzátette, hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekért érzett felelősségről semmilyen politika nem mondhat le. A hangsúlyt a felelősségre tette.”
Pontosan a felelősség hiányzott
„Ha száz év politikáját egyetlen mondatban foglaljuk össze, elmondhatjuk, hogy a szomszédságpolitikából, nagyon rövid időszakok nagyon kevés kivételével, pontosan ez, a felelős gondolkodás és cselekvés hiányzott. Horthy országgyarapítása egyenes vonalban vezetett az első világháborúnál súlyosabb 1945-ös vereséghez. A szovjet megszállás a proletár internacionalista frázisok pufogtatásán kívül a legszerényebb próbálkozásokat is lehetetlenné tette”
– állapította meg a szerző.
Nincs épeszű kormány, amely ezt elfogadná
„A szimultán bekövetkezett rendszerváltás Kelet-Közép-Európában tág mozgásteret kínált, amelyet alig, és legtöbbször ostobán használtunk ki. Úgy vélem, jogosan használom a többesszámot, azok közé tartozom, akik a népszavazáson nemet mondtak, erre biztattam másokat, ma is ezt tenném” – emlékeztetett Márton László, majd kifejtette: – „Talán részletesebb magyarázat nélkül érthető, hogy az állampolgárság kiterjesztése és a kisebbségi autonómia egymással ellentétes, nincs épeszű kormány, amely elfogadná. De a „nemzetegyesítési törvény” tényleges célja nem is az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyarok jóléte volt.”
Mit művelnek ezek a határon túliakkal?
„A kisebbségek az orbáni politikának nem alanyai, hanem tárgyai. Szavazataik Mikola István hajdani miniszter szavaival a Fidesz-rendszer bebetonozását szolgálják. Sikerrel. Az állampolgársági eskü, az útlevél, a szavazati jog, a futballcsapatokba öntött milliók nem a kisebbségi sors könnyítését szolgálják, sokkal inkább elidegenítésüket önmaguktól és azoktól, akikkel kénytelenek együtt élni.”
Piszkos célok
Márton László nem említi ugyan, de hozzá kell fűzni: a fideszes „nemzetpolitika” szerves része, hogy a hálás új-állampolgárokat tömegesen piszkos célokra használják. Egyfelől, az amúgy is lefelé lejtő magyarországi választási pályát még erkölcstelenebbé teszik ezeknek a „könnyített voksoknak” a segítségével, másfelől az Orbán bábjaivá tett határon túli magyar pártokat is folyamatosan a szomszéd országok érdekeivel és a magyar nemzeti érdekekkel szembenálló erők támogatására használják. Harminc évvel ezelőtt Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság szervezetei a békés uniós és NATO-csatlakozás zálogaként a stabilitás tényezői voltak, mára azonban bajkeverővé váltak Orbán és bábjai.
Politikai csőd
A legutóbbi gyászos fejleményekről így ír esszéjében a szerző:
„A politikai csődöt mi sem illusztrálja jobban, mint az elmúlt hetek eseményei. A magyar Országgyűlés elnöke kitagadja a nemzet nem Fideszre szavazó felét. A német-ajkú román államfő csúfot űz magyar-ajkú honfitársaiból. Az árokásók gondoskodnak arról, hogy ha a trianoni diktátum évfordulója se gyásznap, se örömünnep nem lehet, legyen legalább cirkusz.”
