Banánköztársaság
Rab László: időgép a Lánchídon
Kihúzatta a Maxi az európai költségvetési dumatervezetből a jogállamiság szót. Az, hogy fuck you, benne maradhatott. Na és az időgép a Lánchídon? Rab László szürreális összefoglalója a 29. héten.
Megveszlek kilóra, csicska!
Maxikánk kihúzatott belőle mást is, de ezzel valahogy senki nem foglalkozott. A tisztesség, becsület, igazmondás szavakat is el kellett takarítani, ezeket sem ismerik ugyanis az itthoni kormánykörökben. Csak azt ismerik, hogy nyomd le a torkán. Meg hogy megveszlek kilóra, csicska. Plusz még azt, hogy Duna, Tisza, Dráva, Száva. Ha ez az itt nem közölt folytatással benne maradna a dokumentumokban, keveseket zavarna.
Bájos kis történet ez, valljuk be. A Maxi csak kihasználja az újabb és újabb lehetőséget. Próbáljunk az ő fejével gondolkodni. Csak akkor akartok ellopandó pénzt adni, ha előtte kimondhatjátok, hogy itt, Kánaánban jogállam van-e? Átlátszó. Bele akartok szólni a világ legfüggetlenebb államának belső ügyeibe? Nincs jogállam, miért is lenne, pupákok, kinek jó az? Ha az volna, tudjuk jól, nem lehetne annyit lopni. Nem lehetne felhizlalni a magyar nemzeti burzsoáziát. Ja, hogy az EU az együttműködésre lett összeütve, hogy a németek és a franciák ne acsarkodjanak tovább? Ugyan, felejtsétek már el, gyerekek. Hol vagyunk már ettől a szénfekete történettől. A széthúzás, a hátbadöfés, a cselvetés nektek semmi? Hát nem olvastatok Shakespeare-drámákat, édes brüsszelitáim? Majd én megmutatom nektek, milyen az igazi Európa, mert ti már kezditek elfelejteni. Én vagyok az archetípusa. A gáncsoskodással, a kekeckedéssel, a bürökratikus faszkolódással.
(A szerző megjegyzése: Ha rám bízták volna a szövegezést, benne lenne az európai dokumentumokban, hogy lfszt a sggtkbe. Történelmi időkben a magyar – újabban baskír, két hét múlva sumér – elittel kapcsolatban ezt már többször kimondták, Augsburgnál is megtörtént, amikor ez a mi elitünk előzőleg Szentgallennél próbált kaszabolni. A lóalkatrész emlegetéséből jobban ért a magyar. Pontosabban csak ezt érti. Ez a jogállamiság-duma arra jó, hogy fokozódjon a zűrzavar. Mellesleg ez a legősibb magyar stratégia immáron 4500 éve: zavarosban halászni. Orbán nem ezt teszi?)
Szól a rádió….
Elmarad a tűzijáték, Dzsudzsák nem megy Debrecenbe, Repülős Gizella Program indul a városok közötti jobb összeköttetésre. Hírmorzsák, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni. Elmaradt a Maxi péntek reggeli rádiószeánsza. Hogy történhetett ez meg? Nincs egy barnacipős, kéknadrágos klónja? Egy államtitkár, akit a Fidesz-gépsoron fröccsöntöttek műanyagból. Vagy egy olyan igazi, hamisítatlan makogós, aki el is mondhatná, hogy ő most a nemzetfelemelési referens, azért küldték oda, hogy a Maxi hanghordozásával hajómotívumokat szajkózzon (…sajkánkat 4500 éve fújjaja szél stb.) Kiesik a főmaxi, és akkor nincs helyette más, aki hülyeségeket mondana a mikrofonállványnak? Mi jön ki ebből, tessék mondani?
Tényleg, mi volt pénteken reggel a maxinyál helyett?
Zenét adtak, szomorú balladákat játszottak be azért, hogy kihúzta a lábát az archetípus? Vagy kívánságműsor ment? Miska bácsi levelesládája? Szív küldi szívnek szívesen? Harminc per alatt a Föld körül? Ki nyer ma? Körkapcsolás bajnoki labdarúgó mérkőzésekről?
Ja, ezek mind régi, hallgatható műsorok, ilyenek ma már nincsenek az állami rádióban. Csak az, hogy „soros mámegint rátört nemzetünk legyatásodva gyurcsánybajnai miatt, törelőreagazdaság, megkellvédeniahatárkerítést, deazellenzék, asötétdékámomentum nemhagyja, marinéni sírvakönyörögvekéri a maxielnök urat, hogy szíveskedjék belé erőt, egészséget önteni, áldassék a neve, mindörökké ámen. Kedves hallgatóink, most hallgassák meg Orbán Viktor jogállamiságról szóló eheti szimfóniáját, utána fideszes vízállásjelentést tetszenek hallani, vezényel Rogán Antal, később felolvassuk önöknek a jövő heti lottószámokat, köszönjük, hogy minket hallgatnak, kapcsoljuk Győrt, vajon történt-e valami azóta…”
Mióta?
Nem a hogyan a lényeg, hanem a mikor. Néha olyan érzésem van, mintha időutazáson vennék részt. Nem is rossz ötlet, a Lánchídból lehetne ilyet csinálni. Odalépne az ember valamelyik Leó mellé, négy opció lenne, mondjuk 1957, 1849, 1542 meg 897, mindig valami vereség utáni év, az adja a magyar néplélek sava-borsát. Megnyomod a gombot, bevisz a sróf a híd közepére, onnan lennél szétszortírozva, hová akarsz továbbmenni. Látnád Orbánt Kádárként beszélni, Haynau mellett pipiskedve bitót ácsolni, Buda elfoglalása után a török seggét nyalni, meg ahogy menekül Ottó seregei előle haza, a lápba. Látnád bukott állapotban, mert hát a lelked mélyén erre vágysz. Hogy bukna már, futna már előled, te pedig akkor talán a helyére léphetnél. Hogy 56 után kinyilváníthasd a lojalitásod, szidd a felforgató Petőfit, élvezd a törököktől kapott kávé – a fekete leves – fanyar ízét, és futhass haza a langymeleg lápba, ahol évszázadokra visszamenően soha nem történik semmi, de semmi. Vagy ha történik, akkor ugyanúgy. Előre szalad a hülye, pénzt dugnak a tehetségtelen tábori zenész zsebébe a katonák…
Itt ébredtem föl. Reggel fél hat volt, előkaptam a telefont, és megnéztem az évszámot. 2020. Jól van, öt percet még lehet szunnyadni.
Társadalmasítás
Hetek óta cseng-bong a fülemben, hogy a Demeter-gyerek társadalmasítani fogja a magyar könnyűzenét. Elébb az irodalommal csinálta ugyanezt, de a könnyűzenére is ráfér, mert a daloknak vinniük kell a világba a magyarok nagyszerűségének hírét, hirdetni kell rólunk, hogy utánozhatatlanok vagyunk, különleges nép a sztyeppéről, mint az a Dzsingisz Kán című világslágerben is hallható volt egykor, naná, hogy magyar ember alkotta.
Amikor meghallottam, hogy társadalmasítani fogja, azt a szerény kérdést tettem föl, hogy mi az apád faxát fogsz te itt társadalmasítani?, és eltűnődtem rajta, hogy a Szomorú vasárnap volt az utolsó olyan magyar sláger, mely világhírnévre tudott szert tenni, mondhatni társadalmasítva volt a történet, melyet Seres (nem Soros) lekottázott – utána néma csend. Elvitte ugyan a Scorpions az Omega Gyöngyhajú lányát, meg Carlos Santana kiadója 25 ezer dollárért megvette a Black Magic Woman elejére a Szabó Gábor-féle Gipsy Queen 1966-os vezetődallamát riffnek, aztán kész. Nehezen születik a magyar sláger, aminek persze nyelvi okai is vannak, de főleg zeneiek. Megőrülök a Retró Rádió (magyar) zenei kínálatától, iszonyat, ami itt olajlemezre lett nyomva, hallgathatatlan, élvezhetetlen, érdektelen, pedig sok pénzzel társadalmasították őket egykor.
Miért jut most eszembe mindez?
Azért, mert a kortárs könnyűzenészek olykor-olykor megszólalnak, gondolom, nem sokkal azután, hogy beslattyognak smúzolni a PIM-es csávóhoz, aki most Erdős Péternek készül sok-sok bankóval a hóna alatt. Egymásnak esett Majka és Lovasi, nincs koncert, na ja, csak annak, aki kibulizza magának. A társadalmasítás azt jelenti, hogy életben kell tartani a seggnyalást. És akkor lesz Tankcsapda-buli, és esetleg Szikora Robi is rendezhet majd retrópartikat megint. Pénzért, támogatásért.
Vannak különben zenészek, akiket őszintén sajnálok azért, hogy nem koncertezhetnek. De hát szegény Fekete Jenőnek, a pompás blúzistának vagy Weszely Ernőnek, a harmonikásnak már akkor is kezdett fölkopni az álla, amikor az ügyeletes sztárok és celebek még javában játszatták a dalaikat az állami rádió csatolt műsoraiban (tudta? a rádiókban kötelező magyar zenét adni, ilyen ez a mi pop-versenypiacunk).
Csak a muzsikusnak hiszek, nem érdekelnek a társadalmasított popikonok, köpök rájuk. A muzsikus nem pofázik fölöslegesen. Zenél. Ha nincs színpad, mert éppen járvány van, akkor máshol (utcán, híd alatt, klubokban stb.) zenél. Ha nem él meg a zenéből, az nagy baj, de a komlói bányászokért se tartott senki szolidaritási koncerteket, amikor elveszítették a munkájukat. A paraszti világ veszteseiért se hullottak a krokodilkönnyek a színpadon.
Aki jó, megmarad. A tehetsége által társadalmasul. Vagy éhen hal, mert elszívják előle a levegőt a senkik. Az időgépbe még majd ezt az opciót is be kell táplálni. Ez volt a zavaros 29-es, jöjjön a barackérlelő 30-as.
