Sport
A búvároknál már a jövő stratégiája készül
A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) újonnan megválasztott elnöke, Papp Gábor bízik abban, hogy a búvárkodást sokkal népszerűbbé lehet tenni Magyarországon.
„Június 23-án volt a közgyűlés. Hiába jött a nyár, az új elnökséggel, a szövetség irodájával karöltve nagy lendülettel vetettük bele magunkat a munkába. Első lépésként teljesen átvilágítjuk a szövetség működését. Ennek bizonyos lépései tartanak még és vannak aktuális feladatok, ezek egy része összefügg a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Bízom benne, hogy hamarosan kommunikálhatók lesznek azok az eredmények, amelyeket kapunk az átvilágítás során. Szeptember végéig lesz még egy közgyűlésünk, ahol a tavalyi évi beszámolót, a következő évi tervet és a költségvetést mutatjuk be. Ezután jöhet a szövetség stratégiájának véglegesítése a 2020-2024. évi időszakra. Közben kiderült, hogy a tájolósok kontinensbajnoksága elmarad, az uszonyosok Európa-bajnokságára a válogatottat egyelőre beneveztük, azonban jelen pillanatban nagyon kevés a nevező ország, meglátjuk valóban megtartják-e a szervezők.” – mondta az elnök.
A tisztújító közgyűlés után Papp Gábor azt nyilatkozta: az az egyik legfontosabb cél, hogy a hazai bázis minél nagyobb legyen
„Ez az egyik legfontosabb, hogy a búvártársadalomban az MBSZ égisze alatt létrejöhessen a technikai és szakmai integráció, legyen minél több aktív búvár Magyarországon! Itt ki is emelném, hogy a technikai bizottság már jelentős lépéseket tudott tenni, az MBSZ egy asztalhoz ült az oktatási szervezetekkel és körvonalazódik a jövőbeni szorosabb együttműködési forma. A sportágak fejlesztésében a versenysportok jövőbeni sikeressége, már csak a hagyományok miatt is kiemelt, de a szabadidős búvárkodás fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk”
– tette hozzá a Magyar Búvár Szövetség elnöke.
Szerző
Friss
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról