Connect with us

Kerítésen innen

Gyurcsány Ferenc „tíz főbűne” – felvilágosító kampányba kezdett a Fidelitas

ordog
Megosztás

A Fidelitas felvilágosító kampányba kezdett Balatonlellén, hogy felhívja a Demokratikus Koalíció (DK) nyári egyetemére érkező fiatalok figyelmét arra, mi történt a pártelnök, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején – jelentette be Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke az egyik balatonlellei strand előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden.

Csőre töltött óriáskivetítő

Elég jól állhat anyagilag a Fidesz utánpótlás csapata, hiszen a kampányuk részeként a strandbejárat közelében elhelyezett

óriáskivetítőn mutatnak be a 2006-os kormányellenes tüntetéseken készült, rendőri brutalitásról szóló képsorokat, és hangfalakból hallható Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszéde.

A sajtótájékoztató alatt féltucatnyi fiatal tartott egy-egy képet, amelyek a DK elnökének kormányzása alatti visszásságokat, megvonásokat kívánta felidézni.

Illés Boglárka azt mondta, hogy amikor Gyurcsány Ferenc vezette a kormányt, egyebek közt „egekbe szökött” az államadósság, elvették a 13. havi nyugdíjat, elvették az otthonteremtési támogatást, megadóztatták a vállalkozókat, és a rezsi is folyamatosan nőtt. Hangsúlyozta, fontos erre felhívni a fiatalok figyelmét, ezért indították a „szembesítő” kampányukat, amely online is zajlik hétfő óta. Beszélt arról is, hogy az interneten látható videójuk Gyurcsány Ferenc „tíz főbűnét” idézi fel.

Aki lemaradt, nem marad ki – folytatják

Balatonlellén a keddi napon tart a kivetítőn, kihangosítással zajló kampány, ami ezt követően az online térben folytatódik

– mondta a Fidelitas elnöke.

Háttér….

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük