Kerítésen túl
Részletek a koronavírusos Donald és Melania Trump állapotáról

Donald Trump és felesége jól van, az elnök ellátja feladatait – jelentette ki Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke újságíróknak péntek délelőtt.

„Olyan elnökünk van, aki nemcsak most látja el a feladatait, hanem a jövőben is el fogja látni”
– jelentette ki Meadows. Elmondta: az elnöki pár a fertőzés enyhe tüneteit mutatja, mindketten jól vannak. Az elnöknek nemcsak jó a hangulata, hanem nagyon is energikus – szögezte le a kabinetfőnök, akit szintén teszteltek és az eredmény negatív lett.
Meadows arról nem kívánt nyilatkozni,
hogy Melania és Donald Trump milyen kezelést kap. Derűlátóan nyilatkozott a gyors felépülésüket illetően.
A Fehér Ház közlése szerint Trump legkisebb fia, Barron vírustesztje negatív lett. Nyilatkozott Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője is. Mint mondta:
telefonon beszélt az elnökkel, s úgy találta, hogy „kifejezetten jó a hangulata”.
Több demokrata párti politikus a Twitteren reagált a hírre
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje és felesége gyors felépülést kívánt az elnöki házaspárnak.
„Gondolataink Trump elnökkel és Melania Trump first ladyvel vannak”
– írta a Twitteren Biden, hozzátéve, hogy
„továbbra is imádkozunk az elnök és családja egészségéért és biztonságáért”.
Kamala Harris, a demokraták alelnökjelöltje szintén a Twitteren kívánt „gyors és teljes felépülést” az elnöki párnak. Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök az MSNBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: „nagy szomorúsággal” hallotta a hírt. Hozzáfűzte:
„most, hogy Egyesült Államok elnöke és felesége az őt körülvevő óvintézkedések ellenére is megfertőződtek, talán ez alkalom arra, is, hogy az emberek tanuljanak ebből”.
A házelnök fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy reményei szerint Trumpék vírusfertőzöttsége
„lehetővé teszi a hatalomátadás egészségesebb megközelítését”.

Szerző
Friss
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás
- Mutatjuk, kedden hol várható égszakadás-földindulás