Állati
Már a halál is belépett a Fideszbe?
Úgy tűnik a kancellária miniszter már a halált is becsatornázná a Fidesz választási kampányába. A kaszás által elvittek földi maradványainak nyughelyét eddig 25 évenként kellet megváltani, ám a halál haszonélvezői most egy keveset veszthetnek, vagy nem.
Csak mese az örök nyugalom
Lázár János egy ideje minden lakossági fórumon elmondja legújabb szlogenjét:
„Megszületni és meghalni a legdrágább ma Magyarországon”.
Lassan, lassan beérett az ötlet. A minap robbantott is a miniszter, bejelentette, amennyiben újraválasztják, első teendője lesz eltöröltetni az új parlamenttel a sírhelyek 25 évenkénti megváltásának törvényét.
Az újabb szavazatmaximalizálási kísérletnek szép és igaz az indoklása. Nagy igazság, hogy a szülők sírhely-megváltását még valahogy csak megoldják a családok, de a nagyszülőknek és a további felmenőknek sokszor a kihantolás és a sírhely újraértékesítése jut méltatlan osztályrészül.
A sírhelymegváltás összege egyáltalán nem kevés. Még tovább borzolhatja a kedélyeket, hogy azok kihantolásának költségét, akiknek hozzátartozói figyelmetlenségből, vagy anyagi okokból nem váltották meg a lejárt sírt, ráverik az új „halott” hozzátartozóira, természetesen a sírhely ára felett.
Mindezek és az egyébként is elszabadult közel félmillió forintos temetkezési költségek miatt is üdvözölni kell Lázár János miniszter ötletét. A kérdés csak az, miért várt a halál megregulázásának ötletével a választási kampányig, illetve miért nem terjeszti be a mostani jól bejáratott parlament elé az ötletet, hiszen jól tudjuk a NER-ben – ha akarják – még a kósza ötletből is lehet 48 óra alatt kiérlelt, megfontolt törvény.
Nem kell félni, nem fog fájni!
Mielőtt a különböző egyházak vezetői a szívükhöz kapnának az ötlet hallatán, kivéve a zsidókat ahol a halottakat eddig is tilos volt a tórai törvények alapján megbolygatni, tehát náluk nincs 25 évenkénti megváltás, szóval nyugalom ott a magas egyházi posztokon. Lázár főminiszter természetesen nem venné a lelkére, ha az egyházaknak káruk származna az emberségből, terve szerint kompenzálná őket az állam, azaz mi, mert ne feledjük, az állam bármilyen demagógnak is hangzik, nem ők, hanem mi vagyunk.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Kiknek szól az egészségbiztosítás? – Útmutató, ha megtakarításként is érdekel
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….