Voks 2022
Budainak megint elgurult…
Budai Gyula lázálma: A kábítószer Spanyolországba érkezik, az értékesítést követően pedig Marbelláról kellene alkalmanként 300-400 millió forintot Magyarországra hozni.
Budai Gyula fideszes képviselő hétfőn kábítószer-kereskedelem és pénzmosás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mert szerinte egy hangfelvétel alapján megalapozott a gyanúja annak, hogy Szabó Tímea (Párbeszéd) kampányát kábítószer értékesítéséből származó pénzből finanszírozzák.
Budai Gyula a feljelentés beadását követően az MTI-nek elmondta: egy olyan hangfelvétel jelent meg a sajtóban, amelyen Fischer László ügyvéd – Kiss László óbudai DK-s polgármester feleségének üzlettársa – arról beszélget egy ismeretlen személlyel, hogy Szabó Tímeának, a Párbeszéd társelnökének, a budapesti 10-es számú választókerület ellenzéki képviselőjelöltjének hatalmas összegeket emészt fel a választási kampánya.
A fideszes képviselő – akinek feljelentésében szerepel a beszélgetés leirata – azt állítja: a hangfelvétel alapján megalapozott gyanúja merül fel annak, hogy Szabó Tímea kampányát kábítószer értékesítéséből származó pénzből finanszírozzák.
A hangfelvételen ugyanis arról beszélgetnek – írta feljelentésében Budai Gyula -, hogy a kábítószer Spanyolországba érkezik, az értékesítést követően pedig Marbelláról kellene alkalmanként 300-400 millió forintot Magyarországra hozni, amelyből Szabó Tímea választási kampányát finanszíroznák.
A kormánypárti politikus szerint a hangfelvételen arra is több utalás van, hogy milyen módszerrel kell a pénzt Magyarországra hozni az erre vonatkozó jogszabályok kijátszásával. Hozzátette: a felvételen többször elhangzik Patek Gábor neve, aki korábban Karácsony Gergely főpolgármester előválasztási kampányát szervezte.
Forrás: Respublika.hu
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén