Connect with us

Blogbazár

A „valagprojekt” – reakciók Tamás Barnabás képes-beszédére

akciocsoport
Megosztás

Mint arról beszámoltunk, Putnok felelős közszolgája, Tamás Barnabás pártja iránti lojalitásától vezérelve leleplezte a Fidesz-zsarolás választási kampánystratégiáját. Azzal riogatott, hogy, amelyik település nem a regnáló pártra szavaz, annak annyi. Azért, hogy egyértelmű legyen, alpári képes-beszéddel szemléltetett.

Egyszerű-agyú megközelítés

Fideszes polgármester: Lóf*szt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő

A történtekről így ír közösségi oldalán Kaczvinszky Barbara

„Ha meglett ember azzal szórakozik, hogy kit rajzoltatna a seggére, akkor talán előbb a pszichèjét vizsgáltassa meg. Amúgy fogalmam sincs mi okozza a frusztrációt azoknál a szemèlyeknèl, akik permanensen alpáriak. Nyilván mindegyiküknél egyéni okokra vezethető vissza a trágárkodás.

Az mindenesetre meglep, ha valaki az emberek helyett az ülepét állítja a fókuszba egy kampány idején. Netán közszemlére tenné, ha kidekorálná? Meglehetősen olcsó lájk vadászat az ilyesmi. Erre szokták azt mondani, igazi seggfej az illető. Illetve lehet mást is mondani…most hogy belegondolok, sok mindent lehet rá mondani. De minősítse aki akarja ebben a kutyahidegben…”

Lendvai Ildikónak ezek a gondolatok jutottak eszébe a szóban fogóról:

„A kifinomult stílusú putnoki polgármester egy hivatalos értekezleten bejelentette, hogy a feneke egyik oldalára Vonát, a másikra Gyurcsányt tetováltatja, így aztán direkt örül majd, ha fenékbe rúgják. Istenem, mennyi kihasználatlan testrész van még ezen a derék emberen!

És nekem mennyi ötletem volna arra, kiket lehetne még oda tetováltatni! Még ha az érzékenyebb testrészeket ki is hagynánk.”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. László Bedécs

    2018.02.22 09:25 at 09:25

    Százzal dübörög a majré.Barnuska!!!Bukta után alád rúgnak,az todt sícher.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük