Kiemelt hírek
Fideszes polgármester: Lóf*szt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő

A fideszes arrogancia legörög a hatalmi-gödör legaljára is. Az, hogy valaki közszolga, feltételez némi morális, etikai szintet, amit sajnos egyesek alulról sem közelítenek. Putnok polgármestere, Tamás Barnabás ezek közül való.

Aki nem lép egyszerre…
Tamás Barnabás azzal fenyegetőzött, hogy az országgyűlési választás után megnézheti magát az, aki nem a Fideszre szavazott, amit teljesen megért, miért is kapna támogatást az a település, ahol nem fideszes a képviselő, ő sem adna.
A helyi kistérségi társulási tanács az Ózd melletti Putnokon tartotta ülését, amin az érintett települések polgármesterei a következő évek terveiről beszéltek. Itt hangzott el a következő:
„Gyurcsányt a s*ggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony sz*pni fogunk. Lóf*szt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.
Vicsek Ernő, Jákfalva polgármestere megerősítette, hogy a fentiek elhangzottak:
„Felfoghatatlan, ami ott elhangzott, és még akik szimpatizálnak a Fidesszel, azok is megdöbbentek..(…)
Megdöbbentünk mindannyian ezen a stíluson. Egy felszólaló volt, de ő sem ezzel a témával foglalkozott. Ugyanakkor az ülés után, úgymond folyosói beszélgetéseken mindenkinek megvolt a véleménye
Tamás Barnabás nem előszór kerül az országos média látókörébe, sajnos nem azzal, hogy olyat tett településéért, amivel ezt kiérdemelte volna, sokkal inkább verbális megnyilatkozása okán. 2017 október 23-i megemlékezésen szót ejtett Soros Györgyről, illetve arról, hogy a „karvalytőke” le akarja igázni az országot, majd közölte:
Választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és enged esetleg olyan embereket a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá.
Putnok polgármestere nem tartotta fontosnak, hogy magyarázkodjon.
(forrás: hírtv)
Bírálni merészelte a fideszes polgármestert, kirúgták a csopaki háziorvost
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
Igazmondó1
2018.02.20 10:28 at 10:28
Ő legalább ha mérhetetlenül bunkó is, de őszinte.
László Héthy
2018.02.20 12:13 at 12:13
Szemét banda. Hajrá jobbik !!!
János Ilyés
2018.02.20 16:12 at 16:12
a fidesznácik meg lóf@szt se adtak, ha csak nem egyházi-, botfallista-, valamint külhoni banda kaparinthatta meg, már csak az „alkotmányos költség” miatt is.