Connect with us

Blogbazár

Havas Henrik: Jézus, Mária! Már Puzsér és Farkasházy is mellém állt!

Havas Henrik: én ezzel az Orbánnal annak idején együtt néztem meccset a Megyeri úton....
Megosztás
Amit Havas Henrikkel művelt a Fidesz-kommunikátorok csapata, azt bizonyítja, hogy valóban nagy a gáz a házuk táján. Nem ő volt az első, és az utolsó sem abban a sorban, akit a karaktergyilkosság okán célkeresztbe állított valamelyik fideszes potentát, a nép pedig zabálja a hasonló csámcsogni valót.
Havas közösségi oldalán összegzi a történteket:

Puzsér a Magyar Nemzetben:

 „A kormánypárt újabb karaktergyilkos pogromba kezdett: Habony Árpád kommunikációs gépezete ismét csúcsra járatja a gátlástalan aljasságot. Havas Henrik után megint egy balliberális közszereplő ellen indult eljárás…”
Természetesen Juhász Péterről van szó, akinek Puzsér a következőt üzeni: „Péter! Legalább annyira félsz a gender szekta, mint Orbán bulvármédiájának újabb csapásától.
Soha nem gondoltam volna, hogy bármikor közöm lehet Juhász Péterhez, illetve bármikor is egy irányba fordulhat a sorsunk, merthogy Puzsér szerint ez történt.

Szerintem Puzsérnak igaza van.

Pár napja meglátogatott egy Amerikában élő egykori kollégám, aki – bármilyen furcsa – szeret engem. A távolból is figyelemmel kísérte mi folyik körülöttem, aztán elmondta a véleményét. Nagyjából így:
Idefigyelj! Tavaly ősszel, amikor mondtad, hogy Vonáról akarsz írni, mit mondtam Neked? Azt, hogy aki szarba nyúl, az maga is szaros lesz! Nem hallgattál rám, most aztán totálisan egyedül maradtál.”

Na, menjünk sorba.

Puzsér ugyebár azt mondja, hogy Juhász két oldalról kapja a pofonokat. A számomra átláthatatlan, feleségével vívott harca mozgósította a „gender szektát”, a Rogán-féle társulat elleni akciói miatt pedig a Habony-művek próbálja széttépni. Valamiért nem nagyon akarnak Juhász mellé állni sem a közszereplők, sem úgy általában az emberek. Abszolút nem bizonyított, hogy verte volna a feleségét, az sem, hogy személyi szabadságában korlátozta, sem az, hogy elkábította volna valamilyen szerrel, de hát ártatlanság vélelme ide, vagy oda, az egyszeri ember – pláne, ha nő – azt gondolja, hogyha már olyan komoly újságok, mint a Bors, vagy a Ripost megírta, akkor abban azért lehet valami, hogy ez a Juhász egy nagy gazember. Jó érzésű nemzeti konzervatív kormánypárti fideszes csak köp egyet ha Juhászról hall, hiszen az a füvező kalandor képes azzal dicsekedni, hogy „már levadászta” Rogánt, a talpig becsületes, romlatlan, belvárosi ingatlannal csak néha napján üzletelő vidéki fiút, aki honnan tudhatná, hogy százezreket érő táskával sétálgat a parlamentben.

Visszatérve az én Vona könyvemhez,

meg az Amerikából hazaszakadt barátomhoz, ő nem is titkolta, hogy elsősorban zsidósága okán utálja Vonát, és sokadszorra tőle is hallhattam a szöveget, hogy ezzel a könyvemmel legitimáltam egy fasisztát. Hivatkozhattam én Bajcsy-Zsilinszky Endrére, meg Orbán Viktorra, ez sem a barátomat, sem az újlipótvárosi irodám környékén megismert polgárokat nem hatotta meg, szerintük a fasiszta az fasiszta marad, a néppártosodás egy nagy kamu. Miközben, csak decemberben ezrével fogyott a könyv az országban, Újlipótvárosban a Pozsonyi úti Láng Tékában Évikének az átvett harminc könyvből nyolcat sikerült eladnia, mert még a kirakatból is bevetették vele a könyvet.
Én abszolút értem, hogy a zsidók – igen, ők, miért írnám azt, hogy zsidószármazású polgártársaim – nehezen bocsátják meg a Szegedi Csanád ügyet, a gárdavonulást, a parlamenti zsidó összeírás ötletét, a Duna-parti emlékmű sertéscsülökkel való meggyalázását és még sorolhatnám a korábbi idők disznóságait.

De könyörgök!

Ha egyszer Vona Gábor sikeresen megszervezett egy pártot, amelyik a szélsőjobbról „néppártosodva” középre húzódik, és ha ma sokak szerint Magyarország egyik legjobb szónoka, aki megállás nélkül párbajozik Orbán Viktorral, akkor miért ne írhattam volna róla könyvet? Ez a huszonhetedik könyvem. Még Kádár volt hatalmon, amikor írtam az erdélyi menekültekről, Grósz Károly idején írtam a Bős-Nagymarosi vízlépcsőről, az első szabad választások előtt írtam a Dunagate ügyről. Nem is folytatom, csak kérdezem: miért ne írhattam volna könyvet egy élvonalbeli politikusról, aki érdekelt? Lassan negyven éve vagyok a szakmában, kívülről-belülről ismerem a magyar politikai elitet, és valahogy azt éreztem, hogy ki kellene deríteni, hogy kicsoda, micsoda ez a Vona Gábor?

És akkor arról, amivel Puzsér indította a cikkét:

„Habony Árpád kommunikációs gépezete ismét csúcsra járatja a gátlástalanságot, Havas Henrik után megint egy balliberális közszereplő ellen indult eljárás…”
Annyira szánalmas, ami történt! Kéri Lacinak teljesen igaza volt, amikor tanyasi Finkelsteinnek nevezte Habonyt. Józan ésszel ki hitte volna, hogy verbális zaklatással vádolnak meg két olyan nő kapcsán, mint Baukó Éva és Molnár Anikó? Nem akarom ezt a két szerencsétlen nőt bántani, de tegye föl a kezét, aki utána nézett, hogy kik ők, és még azután is egyetért azzal, hogy őket lehet verbálisan zaklatni! Baukó Éva testi-lelki barátja, Nagy Alekosz telefonon kérdezte tőlem, hogy amikor ő az interneten nyilvánosságra hozta, hogy Baukó és Molnár milliós nagyságrendű pénzt kapott a TV2-nek adott interjúért, akkor ugyan miért nem érdekelte ez a sajtót? Hát, azért nem, amiért a sajtót az sem érdekli, hogy a válási ügybe belegabalyodott Juhásszal kapcsolatban mi az igazság. #metoo időszakban bátorság kell ahhoz, hogy valaki az erőszakkal vádolt ártatlanságát vélelmezze. Ahhoz is bátorság kell, hogy valaki kiálljon a kormány, illetve a lakájmédia kritikusa mellett.
Összefoglalva: értékelem, hogy Puzsér gátlástalan aljasságot és leszámolást emlegetett. Ettől még nem szeretem, de az elismerés jár neki.

Na, akkor most Farkasházyról.

Jó néhány éve nem eszünk egymás tenyeréből, ezért lepett meg, hogy a Hócipőben volt bátorsága leírni az igazat. Mondjuk nem lep meg, mert Tivadar igazságmániás. Szóval arról ír, hogy – kb. két hete – benn volt az én korábbi műsoromban, amit a „Havas a pályán” helyett, most „Civil a pályán”-nak neveznek. Régi rádiós kollégám, Fiala János vezeti, és ezen a felvételen érdekes dolgok történtek. Ami velem kapcsolatos, az az, hogy régi rádiós kolléganőm, Váradi Juli egy roppant egyszerű kérdést tett föl Fialának: „Hol van Havas?”, Aztán a Juli azzal folytatta, hogy először van itt amióta én nem vagyok, és egyáltalán nem tartja megnyugtatónak a vizsgálatot (amire hivatkozva az ATV nem hosszabbította meg a szerződésemet). Farkasházy azt írja, hogy Fiala leállította a felvételt, hogy konzultáljon a szerkesztővel. Aztán abban maradtak, hogy ezt a részt kivágják a műsorból, viszont nyilvánosságra hozzák az interneten.

Hát, ez nem történt meg.

Nincs kedvem minősíteni egykori ATV-s kollégáim tevékenységét, azt a bíróságra bízom. Áprilisra tűzték ki az első tárgyalást, az ATV-nek meg lesz a lehetősége arra, hogy miféle belső vizsgálat az, ahol nemhogy engem nem kérdeznek meg, de nem kérdezték meg azokat a nőket sem, akikkel együtt dolgoztam nap, mint nap, a fodrászt, a sminkest, a stylistot, a segédszerkesztőt.
A HIT Gyülekezethez tartozó ATV-s kollégáim figyelmébe ajánlom azt, amit ugyancsak a Hócipő legújabb számában olvastam Bakács Tibor Settenkedő ír Kósa Lajosnak és Köves Slomónak címezve:
A teológián Nyíri professzor úr órákon át magyarázta miért nincs két bűnre – kínzás, hazugság – semmilyen elfogadható filozófiai magyarázat. A hazugsággal csak az a baj, hogy a valóság helyére olyasmit állít, ami nincs is. A semmi, a mindennel szemben az ördög tartománya. Hiába teremt bármit, valóságos léte nincs, idővel kárhozatba vezet.
Mit tehetnék keresztényként? Imádkozom ATV-s testvéreink megtéréséért.

Fidesz – örömmámor – kicsinálták Havast, melyikünk lesz a következő? Itt az új „átkos”!

Havas Henrik: Habonyék elég szar munkát végeztek

 

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. János Dunai

    2018.02.21 11:26 at 11:26

    sajnos százasával rohangásznak az ilyen magamutogato senkik.maximalizalni kell a csatornák számát es anyagilag fuggetlenitett közteleviziot csak.a kiserletet elleniranyban keményen buntetni

  2. Pasinszki

    2018.02.21 14:35 at 14:35

    „ő nem is titkolta, hogy elsősorban zsidósága okán utálja Vonát”
    Akkor mivel különb tőle?

    Lehet könyvet írni bárkiről. Olyan emberről is, aki politikai programként embertársai születési alapú jogi megkülönböztetését hirdeti, de mellé állni? Pfuj!

    Pedig úgy tűnik, ezt tette a szerző.

  3. Hajnalka Mária Tóth

    2018.02.21 18:31 at 18:31

    örülni kellene neki , nem cinikusan hozzáállni a védelmezőkhöz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük