Kerítésen túl
Robbantási kísérlet, vagy csak egy embertelen vicc
Postai csomagnak álcázott pokolgépet találtak pénteken a németországi Potsdam belvárosában, a karácsonyi vásáron. A csomagot alighanem robbantás szándékával küldték az ott működő gyógyszertár címére.


Karl-Heinz Schröter branderburgi belügyminiszter (fotó. youtube(
Bomba, nem bomba?
A rendőrség közleménye szerint a 40×50 centiméteres csomag átvilágításakor derült ki, hogy az valamilyen fehér port és a csőbombákra jellemzően szögeket, csavarokat tartalmaz. A hatóságok az ilyenkor szokásos protokoll szerint elrendelték a környék kiürítését.
Az ügyben a nap folyamán Karl-Heinz Schröter branderburgi belügyminiszter is nyilatkozót a sajtónak. A miniszter úgy fogalmazott, annyira az elején járnak a felderítésnek, hogy még az sem jelenthető ki teljes biztonsággal, hogy valóban merényletre készült-e valaki, vagy csak borzasztó tréfát űzött, hiszen a szerkezet belseje káros anyag helyett akár egyszerű gipszport is rejthet.
A brandenburgi belügyminiszter később közölte: a csomag röntgenkészülékkel történt átvilágítása során szögeket és porszerű anyagot találtak, ugyanakkor – mint fogalmazott – egyelőre nem világos, hogy valódi robbanószerkezetről vagy csak utánzatról van szó.
„A nyomozásnak még nagyon az elején járunk”
– tette hozzá a miniszter.
Szerző
Friss
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?