Banánköztársaság
A Mészáros Alapítvány idén 194 hallgatónak adott összesen 90 millió forint támogatást
A Mészáros Alapítványt 2016-ban hozta létre Mészáros Lőrinc azzal a céllal, hogy a Vál-Völgyében élő tanulókat ösztöndíjban részesítse.
A Mészáros Alapítványt 2016-ban hozta létre Mészáros Lőrinc azzal a céllal, hogy a Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Vál községben élő, ott állandó lakcímmel rendelkező, a felsőoktatásban tanulmányokat folytató diákokat ösztöndíjban részesítse.
A pályázat útján elnyerhető támogatás egyik feltétele, hogy az ösztöndíjban részesülő diákok évente egyszer részt vesznek az alapítvány által szervezett komplex programon
Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, a Mészáros Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy a háborús helyzet miatt nehéz évek következnek Magyarország, Európa és a világ számára, hiszen gazdasági és energiaválság indult el. Úgy vélte, ilyenkor van szükség nagy tudásra, amellyel a hallgatók az egyetemeken tudnak felvérteződni.
A felsőoktatásban tanulók számára indított ösztöndíjrendszert a válság idején is fenntartják, a Mészáros Csoportnál bevezetett megszorítások nem fogják érinteni sem az ösztöndíjakat, sem a karitatív tevékenységeket. Tervben volt az ösztöndíjemelés, de azt a következő tanévben biztosan nem tudják megoldani, középtávon azonban szeretnének rajta emelni – közölte a nagyvállalkozó.
„Két évig gyötört bennünket az egészségügyi válság, a Covid, és ugye most pedig a háborús válság nehezíti az életünket, de továbbra is az a feladatunk, hogy ti tudjatok fejlődni, tudjátok képezni magatokat és megfelelő képzés után, remélhetőleg a Mészáros Csoport vállalatainál tudjatok elhelyezkedni.”
Sisa András, a Mészáros Alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, hogy az elmúlt hat évben több mint félmilliárd forintot fizettek 1142 váli-völgyi tanulónak, idén 194 hallgató kapott 90 millió forint támogatást.
A Mészáros Alapítvány konferenciája az orosz-ukrán háború biztonságpolitikai, gazdasági és társadalmi következményeire fókuszál, a kétnapos rendezvényen mintegy 200 ösztöndíjas vesz részt. Előadást tart többek között Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai tanulmányok intézetének igazgatója, Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
A magyar nemzet ellenállóképességét, szuverenitását erősíti, ha versenyképes egyetemei vannak – mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kedden Balatonalmádiban, a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján.
Hankó Balázs szerint minden nehézség ellenére jó egyetemistának lenni Magyarországon
Az elmúlt két évben a felsőoktatást érintő átalakulás azt célozta, hogy olyan hallgatók jöjjenek ki az egyetemekről, akik a változó munkaerőpiaci kihívásokra innovatív válaszokat tudnak adni. A rugalmasabb modell bevezetésétől, a két és félszeresére nőtt finanszírozástól (sic!) és az alapítványi fenntartástól azt várják, hogy az intézmények jelentősen előre lépjenek az egyetemi rangsorokban – fűzte hozzá.
Hankó Balázs a célok között említette, hogy 2030-ig a világ száz legjobbja közé kerüljön egy magyar egyetem, illetve legalább három intézmény kerüljön be az Európai Unió legjobb 100 egyeteme közé.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az egyetemeken a minőség és a teljesítmény került középpontba
Az intézmények több forráshoz juthatnak, ha olyan képzést és mentorálási programokat biztosítanak, amelyekkel javítják a fiatalok munkaerőpiacon történő elhelyezkedését, csökkentik a lemorzsolódást, illetve növelik a térségi elhelyezkedést.
Forrás: Hirado.hu / MTI
Mészáros Lőrinc élete női közös célt találtak? – Rossz az, aki rosszra gondol!
Friss híreink
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
Szerző
Friss
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport