Kerítésen innen
Holnaptól a postaládákban landol az emelt-rezsis számla
Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat, rezsiboxban kiemelve, hogy a regnáló hathatós intézkedése hiányában mennyi kellene fizetni – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Egyelőre a „lakosság” kapja egyenesben, aztán….
A 2022. augusztus 1-jei változásokat követően augusztus 23-a után érkeznek az első számlák a lakossági ügyfeleknek és a nem társasházban élő nagycsaládosoknak a július-augusztusi fogyasztásról.
Szeptembertől várhatják számláikat
- a társasházak és
- a társasházakban élő nagycsaládosok,
nekik ekkor két számlázási időszakot érintve (július-augusztus és augusztus-szeptember) küld számlát a szolgáltató. Felhívták a figyelmet arra, hogy az első számla tartalmazhat augusztus 1-je előtti fogyasztást is, amelyet az augusztus 1-je előtt érvényes rezsicsökkentett áron számoltak el. Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. közleményében kiemelte,
most először küldenek olyan számlát, amelyben az átlagosnál magasabb fogyasztás esetén már az úgynevezett „lakossági piaci ár” is szerepelhet a számlában.
Amennyiben a fogyasztás a rezsicsökkentett, kedvezményes sávhatár alatt marad, jellemzően csak a kedvezményes, rezsicsökkentett ár fog szerepelni a számlában. Ha a fogyasztás meghaladja a kedvezményes sávhatárt, a diktált vagy átalánnyal fizetett mennyiségtől függetlenül minden havi számlában szerepelni fog a rezsicsökkentett és a valós piaci árhoz képest kedvezőbb lakossági piaci ár is.
Vége a találgatásnak
A számlán megváltozott az első oldalon kiemelt információkat tartalmazó, úgynevezett rezsibox tartalma is.
Látható lesz, hogy az ügyfél a rezsicsökkentés nélkül, világpiaci áron számolva mennyit fizetne, illetve az aktuálisan elszámolt időszakra vonatkozó megtakarítást is tartalmazza a számla, azaz a világpiaci áron számolt és a rezsicsökkentett áron ténylegesen fizetendő összeg különbözetét
– írják a közleményben.
Fontos információ
Az ügyfél -vagyis Ön- az éves leolvasást követően a ténylegesen felhasznált energiát fogja kifizetni, függetlenül attól, hogy az éves elszámolásig havonta diktált vagy havi átalányt fizetett.
Az időarányos számítás miatt az elszámolási időszakban esetlegesen ki nem használt kedvezményes mennyiség nem vész el, azt a szolgáltató a következő elszámolás során veszi figyelembe
– közölte a MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Az ügyfél bármikor dönthet úgy, hogy számlázási módot vált.
Ha szeretné, hogy télen-nyáron kiegyenlítettek legyenek havi költségei, és ezáltal tervezhetőbbé váljanak a kiadásai, akkor választhatja az átalánydíjas, egyenletes számlázást. A számlázással és egyéb tudnivalókkal kapcsolatban a szolgáltató részletes tájékoztatót állított össze.
Érdemes az elektronikus ügyintézési lehetőségeket választani, ahol az ügyfelek kényelmesen, gyorsan, sorban állás nélkül intézhetik energiaügyeiket
– ajánlja az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Friss!
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlításaMegosztás A világ különböző részein élő fiatalokat más-más környezet és társadalmi-gazdasági feltételek veszik körül. Az Egyesült Államok, Oroszország és Magyarország fiataljai eltérő lehetőségekkel néznek szembe életük különböző szakaszaiban, legyen szó tanulásról, munkáról vagy lakhatásról. Bár minden országban léteznek egyéni sikertörténetek, az átlagos fiatal helyzete sokat elárul az adott ország társadalmi struktúrájáról. Egy átlagos fiatal számára… További információ: Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!Megosztás „Íme az Orbán-rendszer lenyomata 1 percben. A 10 év alatt az angol királynál négyszer gazdagabbá váló oligarcha, aki nem tudja kimondani a propagandista szót”. Ha még ez lenne a legnagyobb problémája a „szegény gazdag” Mészáros Lőrincnek, mert bár Ő nincs tisztában vele, többek között az, amit a pénzért -származzon az bárhonnan- nem árulnak az… További információ: Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)Megosztás Emlékeznek még Tucker Carlson 2023-as interjújára Orbán Viktorral, ami milliós nézettséget produkált? Akkor felvetődött, hogy az amerikai pasas húzós „tiszteletdíjat” szokott kérni egy-egy munkájáért, aminek a miniszterelnök esetére vonatkoztatva akkor a miniszterelnöki sajtóiroda úgy reagált, hogy a “Tucker Carlson magyarországi látogatásával kapcsolatban a magyar kormány részéről nem merült fel kiadás. Ez azt jelenti, hogy… További információ: Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vádMegosztás Emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével gyanúsítják a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet igazgatóját, és élettársát, az intézmény rendészeti vezetőhelyettesét. Csütörtökön a letartóztatásukat is elrendelte a bíróság. Az ártatlanság vélelmét szem előtt tartva is kijelenthető, hogy az eddig napvilágot látott információk alapján jelentős hasonlóságot mutat a bicskei ped*fil rém ügyével. Amit eddig tudni lehet… További információ: Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?Megosztás Szabó Bálint neve az utóbbi években egyre gyakrabban jelent meg a hazai sajtóban, különösen politikai megmozdulásai és a hozzájuk kapcsolódó jogi eljárások kapcsán. A politikus több alkalommal hívta fel magára a figyelmet látványos demonstrációkkal, élő közvetítésekkel és különféle megnyilvánulásaival, amelyek megosztották a közvéleményt, de úgy néz ki, szerdán elfogták a rendőrök, egyelőre nem tudni… További információ: Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik