Egészségünkre!
Felejtse el amit eddig a háziorvosi ügyeleti rendszerről tudott, mert januártól annak annyi!
Az élete múlhat rajta nem árt ha tudja! – Vége az eddig jól bevált háziorvosi rendszernek, 2023 január 1-től azt is felforgatják, átalakítják.
A lényeg
Januártól több megyében is este tízig a háziorvosok nagyobb szerepet kapnak, utána a mentőszolgálat veszi át a feladatot.
Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből indulva terjesztik ki az országra januártól az új háziorvosi ügyeleti rendszert, melyet egy éve tesztelnek Hajdú-Biharban – tudta meg a Népszava. A lap kérdésére a belügyi tárca sajtóosztálya megerősítette, hogy a nyáron már országszerte fel is mérték, hogy hová lehetne telepíteni az új járási, központi ügyeleteket.
Jól meg kavarták
Tavaly nyár óta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működteti Hajdú-Bihar megyében a háziorvosi ügyeletet. Ennek lényege, hogy a munkaidőn kívüli hívások az Országos Mentőszolgálat központi diszpécser szolgálatára futnak be. Itt egy alapos kikérdezés után döntenek a beteg további ellátásáról. Az azonnali segítségre szorulókért mentőt küldenek, vagy ha a páciens járóképes, egy ügyeleti pontra irányítják. Minden járásközpontban lesz egy orvos és azon kívül kialakítanak sürgősségi pontokat, ahol mentőtiszt, vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadja az ellátásra szorulókat. Vagy szükség esetén ki is mehet a beteghez a megfelelő telemdicina eszközökkel.
A fő gondod a szakemberhiányt ez az „újítás” sem oldja meg
A Népszava úgy tudja: a hajdú-bihari tesztüzem egyik Achilles-sarkának a szakemberek biztosítása bizonyult. A Népszavának a tesztüzem tapasztalatait firtató kérdéseire a belügy sajtóosztálya azt írta: az új ügyeleti rendszer legfontosabb rendező elve a központi triázsolás (a beteg tüneteinek osztályozása), melynek várható eredményeként a beteg kórelőzménye, betegségének rizikó-besorolása, valamint általános állapota alapján a megfelelő ellátóhelyre kerül. Megjegyezték: rendszertesztje alatt az ügyleti pontokon önállóan dolgozó mentőtisztek, kiterjesztett hatáskörű ápolók munkájával kapcsolatban a betegelégedettség magas, panaszról, szakmai mulasztásról nem érkezett jelzés. Hozzátették azt is, hogy a Hajdú-Bihari tesztüzemben lényegesen kevesebb páciens érkezett az ügyeletekre, mint ami a korábbi statisztikákban szerepelt. Általánosságban: hétköznap 22 óráig az ügyeleteket felkereső betegeknek általános jellegű panaszaik vannak, 22 óra után pedig elsősorban akut panaszos betegek érkeznek, akiknek sürgős ellátásra lehet szükségük. Ennek megfelelően – a terveik szerint – 22 óráig a háziorvosok kapnak nagyobb szerepet az ügyeleti betegellátásban, 22 óra után pedig a mentőszolgálat veszi majd át a feladatot- írta meg a Népszava.
Az alapellátás leggyengébb pontja
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Mandinernek júliusban adott interjújában maga is hangsúlyozta, hogy az alapellátás leggyengébb pontja az ügyelet. Ezért – szerinte – ehhez mindenképpen hozzá kell nyúlni. Az Hajdú-Bihari tesztüzem tapasztalatai számára azt bizonyítják, hogy a sürgősségi, ügyeleti betegforgalom kilencvenöt százaléka délután négy és este tíz óra között bonyolódik le. Az is látszik – mondta a kormányzathoz közel álló hetilapnak –, hogy a lakosság az ügyeleti ellátást egyfajta kényelmi szolgáltatásként éli meg, ami nem helyes. Mint mondta: számtalan olyan megkeresés van, hogy „most vettem észre, elfogyott a vérnyomáscsökkentőm, holnap be kell vennem”, vagy hogy „fáj a gyerek torka, nem merünk így nekimenni az éjszakának”, és így tovább.
Friss!
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?Megosztás Az Orbán-kormány újabb látszat-intézkedéssel akarja azt a képzetet kelteni magáról, hogy fontos ügyekben dönt, holott csak fontoskodik. A napokban jelentették be, hogy 2026-tól megszüntetik a kézzelfogható TAJ kártyát. Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon jelenleg? Tény: nem mai csirke A TAJ-számot és a hozzá tartozó TAJ-kártyát Magyarországon 1993-ban vezették be. Ez a rendszer a… További információ: Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Ezzel a ‘nyavajával’ pár hónapig együtt kell élnünk, készüljünk fel rá – A kánikulai betegségek és az Ő elviselésük…Megosztás Ahogy a nyári hőség napjai egyre gyakoribbak és intenzívebbek, úgy válik elengedhetetlenné a felkészülés a kánikulával járó egészségügyi kockázatokra. Bár a forróság mindenkit megviselhet, egyes betegségek bizonyos csoportokat – férfiakat, nőket vagy gyerekeket – különösen érintenek. Cikkünkben összefoglaljuk, kikre milyen veszélyek leselkednek leginkább a nagy melegben, és mit tehetünk ezek megelőzésére. Férfiak: rejtett veszélyek… További információ: Ezzel a ‘nyavajával’ pár hónapig együtt kell élnünk, készüljünk fel rá – A kánikulai betegségek és az Ő elviselésük…
- Korunk réme: a demenciaMegosztás A korai demencia igen nagy kihívást jelent mivel egyre több embert érint és súlyos következményekkel járhat (mind a betegre, mind a családjára nézve). Sokan sajnos alábecsülik a figyelmeztető jeleket, ami miatt a diagnózis késik, így az állapottal járó problémák súlyosbodnak. Szakértők szerint nemcsak a memóriagondok utalhatnak rá, de fontos az olyan apró tünetek felismerése… További információ: Korunk réme: a demencia
- Szívzűr – Saját bőrönMegosztás Nem akarok hosszan belemenni az előzményekbe, legyen elég annyi, hogy néhány nap nagyon is konkrét fuldoklás után egy szívzűr behajtott „a” sürgősségire. Amit ott átéltem az hihetetlen és egyben nagyon tanulságos volt. Csurkának még mindig nincs igaza Jelentem: megint bebizonyosodott, hogy a nagy kártyás egy ócska hazudozó volt, akkor sem mondott igazat, amikor ezt… További információ: Szívzűr – Saját bőrön
- A pollenallergiáról – mikor máskor?Megosztás Hazánkban közel 2 millió ember szenved pollenallergiától, a virágporra érzékeny, emberekre ható anyagok közül első helyen áll a rendkívül erősen allergizáló pollent termelő parlagfű. Pollenszezonok Magyarországon Az allergia a szervezet téves immunválasza: az immunrendszer túlzott reakciója olyan anyagokra, amelyek a szervezetre ártalmatlanok, és egészséges emberekben tünetet nem okoznak. Immunrendszerünk védekezik a vírusok, baktériumok és… További információ: A pollenallergiáról – mikor máskor?
Friss
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát