Bulvár
Te kit választanál? – Képed a léted
Szerinted ki a legfiatalabb ezen a képen, Te kit választanál? Ez a személyiségteszt és a benne található kép olyan, mint egy kulcs. Ami a szíved, lelked kapuit tárja ki.
A kép mint egy sugallat
Nem mindegy kit választanál, hiszen minden képnek más a jelentése. Akad olyan teszt, amiben az első megérzésedre kell hagyatkozni, akad olyan is, amihez logikára van szükség, de létezik olyan is, amin érdemes kissé elgondolkodni. Ez utóbbi jellemző a mostani személyiségtesztre is.
Lássunk hozzá!
Adott egy két, rajta 3 ember körvonala. Azt kell eldönteni, hogy szerinted melyik a legfiatalabb. Érdemes alaposabban megnézni, ötletelni, hiszen a végső döntésed rengeteg mindent elárul majd rólad.
1. kép mellett döntöttél?
Kevesen választják ezt a képet. Ha így döntöttél, akkor te az érzelmek embere vagy. Általában gondolkodás, körüljárás nélkül, szívből cselekszel. Ritkán hallgatsz az eszedre. A megérzéseid általában jók, hiszen az esetek többségében a helyes úton jársz akkor is, ha az adott pillanat vezérelt a döntésed során. Néha ugyan, de előfordul, hogy csalódsz magadban, amiért rossz döntést hoztál, sokáig ostorozod ilyenkor magad, de a személyiségeden nem tudsz és nem is akarsz változtatni. Te ilyen vagy, a szívek embere. Nagyon őszinte vagy, talán néha kegyetlenül is hangzik az igazság mások számára, de nem tudsz és nem is akarsz hazudni. Azt vallod, hogy jobb tudni az igazságot, még akkor is ha fáj. Nem szeretsz hazugságban élni és nem is akarsz. A környezetedtől is ezt várod el. Ami a szíveden, az a szádon.
Vannak persze megmagyarázhatatlan transzcendens dolgok is
A 2. kép a választottad?
Az embereknek több, mint a fele azt gondolja, hogy a második gyermek az, aki a legfiatalabb. Szereted ha minden olajozottan működik az életedben. Mindenre van terved, előre átgondolsz mindig mindent, valószínűleg kis cetlikre fel szoktad írni a teendőidet és a napodat is szépen beosztod. Rengeteg folyamat zajlik benned és körülötted és azt gondolod, ha szervezetten éled az életed, akkor könnyebb menetelni előre az utadon és kiszámíthatóbbak is lesznek a napjaid. Ez pedig boldogsággal, elégedettséggel tölt el. Néha azonban szeretnél kitörni ebből a körből és olykor vágysz arra, hogy valami váratlan, meggondolatlan cselekedet hajts végre. Hogy csak úgy élvezd az életet. Gondolj magadra is többet, tanulj meg néha sodródni az árral, rád fér egy kis szenvedély!
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő