Connect with us

Bulvár

Csillagjegy-infó: ilyen lesz az októbered! Tudom, tudom, de az előrelátóknak…..

Megosztás

Ne legyen félreértés, én is látom a naptárban, hogy szeptember idusa felé baktatunk, de azoknak szeretnénk kedveskedni, akik előrébb szeretnének lát a nózijuknál…. Itt az októberi előrejelzés.

Megosztás

Ne legyen félreértés, én is látom a naptárban, hogy szeptember idusa felé baktatunk, de azoknak szeretnénk kedveskedni, akik előrébb szeretnének lát a nózijuknál…. Itt az októberi előrejelzés.

Kos

A hónap első időszakában nyomás alatt lehetsz, ráadásul valaki megpróbálja nehezíteni is az életedet némi intrikával. A megpróbáltatásoktól nem kell félned, hiszen most is jól terhelhető vagy, de az áskálódást nem kell szó nélkül hagynod. Tedd helyre az illetőt, ehhez pedig elég lesz néhány hűvös mondat is, ami után fülét, farkát behúzva távozni fog.

A hónap közepe az alkalmazkodásról szólhat, mivel egy alapvető körülmény változhat meg a környezetedben és ezt muszáj lesz neked is figyelembe venned. Ha viszont már hozzányúlsz dolgokhoz magad körül, nézd azt is át, nincs-e a terveid közül olyan, amelyet már nem is érdemes megvalósítani ebben a formában.

A hónap végén kommunikációs és technikai nehézségekkel kell megküzdened, amely viszont jó alkalmat ad arra, hogy néhány dolgot újragondolj magad körül. Vedd észre, hogy vannak eszközök, dolgok és még emberek is, amelyeknek a hiánya nem okozna gondot, inkább előny lenne a mindennapjaidban. Kezeld helyén ezeket ezentúl.

Bika

A hónap első időszaka változékony hangulatban talál, amit elsősorban az okoz, hogy a környezetedben is változékony szituációk követik egymást. Ezekben a napokban nagyon nehezedre esik majd ellazulni és harmóniát találni. Segíthet most, ha igyekszel rugalmasabban hozzáállni néhány dologhoz és nem ragaszkodsz erősen a megszokásaidhoz. Ma rengeteget kellhet rohangálnia bizonyos ügyeit elintézni, ami igencsak kimerítheti a nap végére.

A hónap közepére kissé lecsendesednek körülötted a hullámok, nyugalomra lelsz, nemcsak a magánéletedben, hanem a munkádban is. Ráadásul ebben az időszakban, a pénzügyeidben is pozitív változás következhet be, amit egy váratlan, extra bevétel okoz és amely alkalmat ad arra, hogy egy kicsit kényeztesd magadat kívül és belül is.

A hónap utolsó időszakában felerősödhet benned a kísérletező kedv, ami nemcsak a munkádra, hobbidra, hanem a magánéletedre is igaz lehet. Az azonban, hogy bizonyos dolgokra most másképpen gondolsz, mint eddig, ne jelentse azt, hogy mindennel leszámolsz, ami megszokott. Ezekben a napokban valaki igyekszik majd megnehezíteni az életedet és lehetséges, hogy harc helyett most okosabb lesz egyet hátra lépned, várva egy jobb pillanatra. Ami késik, persze nem múlik.

Ikrek

A hónap első időszakában belső nyugalommal és egyensúllyal számolhatsz és egy alkalommal, amelyben megmutathatod a környezetednek bizonyos értékeidet. Számíthatsz sikerre és ehhez kapcsolódóan újabb esélyre, de közben okosan kell felmérned, hogy melyik nyíló ajtó az, amelyik igazán neked való lehetőségeket rejt. Vigyázz, hogy most mit kívánsz, mert teljesülhet!

A hónap közepén nehéz pillanatokat élhetsz át, mivel valakinek, talán akaratodon kívül, csalódást okozhatsz. Változást véghez vinni, új dolgokat beépíteni az életünkbe soha sem könnyű dolog és mindig lesznek körülöttünk olyanok, akik számára ez elfogadhatatlan lesz. Békélj meg ezzel és ne hagyd, hogy bárki is letérítsen a saját ösvényedről.

A hónap vége az életed több területén is sikereket hozhat, ami lehetőségekkel, de feszültségekkel is járhat. Várhat most rád egy csalódás, amikor felismered, hogy valaki, akit eddig magad mellett hittél, valójában nagyon nehezen viseli azt a pozitívumot, ami veled történik. Az irigység nagy úr és nem mindenki képes kordában tartani ezt a lelkében.

Rák

A hónap elején kiderülhet, hogy egy célodat később, vagy csak keményebb munkával tudod elérni, mint ahogyan ezt eddig tervezted. Szerencsére te nem az a fajta vagy, aki megijed egy kis nehézségtől, hiszen nincs másra szükséged, mint egy kis újratervezésre. Ezekben a napokban számítanod kell egy kis provokációra is, de nem szabad felülnöd neki. Valaki valószínűleg így akarja felhívni magára a figyelmedet és elérni, hogy vele foglalkozz.

A hónap közepén alkalmad lehet arra, hogy magad mellé állíts embereket, vagy meggyőzd őket a véleményedről, igazadról. Most erős kisugárzással rendelkezel, így kihasználhatod a helyzetet arra is, hogy eladj, vegyél valamit, de egy szerződés megkötésére is most lehet jó alkalmad. Legyen bármekkora is azonban az energia, amely most belőled árad, ügyelj arra, hogy ne élj vissza vele. Ez ugyanis később erősen vissza is üthet.

A hónap végén a múltad egy darabja térhet vissza, amit egy találkozás indukálhat. Ha most újra elöntenek a régi érzések, természetes, de legyenek ezek pozitívak, vagy negatívak, ne feledd, hogy a múlt ugyanúgy már soha nem fog visszatérni. Legfőképpen azért nem, mert már te sem vagy ugyanaz az ember, mint akkor. Jó alkalom lehet viszont ez most arra, hogy végleg leszámolj egy démonnal a lelkedben.

Forrás

<<< Ezt olvastad már? >>>

Szerző

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse