Ez a nap
Adventi háború
Bukarestben komolyan veszik a demokrácia adta jogokat, nem adják olcsón a már kivívott eredményeket. Adventi vásár ide, vagy oda, polgári engedetlenkednek.
Ami jár, az jár!
Több mint száz ellenzéki tüntető foglalta el szombaton a román kormány székháza előtti teret és megakadályozta, hogy Bukarest főpolgármesteri hivatala egy karácsonyi vásárt alakítson ki a kormányellenes demonstrációk megszokott helyszínén.
A tüntetők elkezdték szétszerelni a térre tervezett betlehemes fesztivál félig már felállított színpadát: ezt a helyszínt biztosító csendőrök nem akadályozták meg. Később kisebb dulakodás tört ki, amikor a csendőrök erőt alkalmazva emeltek ki három tüntetőt, akik szerintük erőszakosan léptek fel.
Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere a történtek hatására bejelentette, hogy büntető feljelentést tesz a városháza javainak megrongálása miatt, de a kormánypalota előtti térre tervezett karácsonyi vásárt másutt szervezik meg. A tüntetők szombat este a főpolgármester leváltását célzó népszavazás megszervezése érdekében kezdtek aláírásokat gyűjteni a kormány székháza előtt.
Politikusi kirohanás
A befolyásos szociáldemokrata politikus, akiben több elemző a baloldal következő államfőjelöltjét látja, éles kirohanást intézett a csendőrség ellen, amiért nem akadályozta meg a törvénytelen térfoglalást. Firea vádaskodását a csendőrségi szóvivő elutasította, azt állítva, hogy a karhatalom nem késlekedett a közbelépéssel és szabályszerűen járt el.
Firea az állami intézmények vezetőit is bírálta, amiért nem emeltek szót a
„veszélyes precedenst teremtő törvénytelen megmozdulás ellen”.
A főpolgármester párttársa, Mihai Tudose kormányfő
„korrektségét és kollegialitását”
is kétségbe vonta, amiért az nyilvánosan bírálta őt a karácsonyi vásáros kezdeményezésért. A miniszterelnök korábban rámutatott: szerinte értelmetlen egy olyan téren vásárt szervezni, amelyet nem lehet az autóforgalom leállítása nélkül gyalogosan megközelíteni. Szerinte a helyszín kiválasztása is hátsó szándék gyanúját kelti az ellenzékben.
Bukarest belvárosában két másik jelképes helyszínt, ahol gyakran vannak tüntetések – a parlament épülete előtti Alkotmány teret és az Egyetem teret – decemberben, hagyományos módon, karácsonyi vásárokkal foglalják el. A szociálliberális kormányt bíráló civil szervezetek ezért a tüntetések megakadályozásának szándékát látták abban, hogy a főpolgármesteri hivatal idén egy harmadik karácsonyi vásárt is kitalált a kormány székháza elé.
Januárban és februárban több alkalommal is meghaladta a százezret a román kormány épülete előtt összesereglett tüntetők száma, akik a büntetőjog korrupcióellenes szigorának enyhítése ellen tiltakoztak. Az akkori vitatott rendeletet a kormány hatályon kívül helyezte. A tüntetések azt követően kezdődtek újra, hogy a szociálliberális koalíció az igazságszolgáltatás átszervezését célzó tervezetet terjesztett a parlament elé. Ugyanis az ellenzéki szervezetek szerint, ezzel a korrupt politikusok felelősségre vonását akarják megakadályozni.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba
- Az elegancia, „gyerekszoba” nem kapható az „újgazdag-boltban” – De az is lehet, (?) hogy az Orbán-lány a piacról öltözködik
- A „Magyar Péter-jelenségről”- A sajtószabadság a legkevésbé sem az igazságról szól
- Ujjé a Ligetben, gyereknapon is – Tisztelgés Kemény (Vitéz) Henrik emléke előtt
- Előzetesben a merénylet elkövetője – A legújabb hírek a meglőtt Robert Fico és kormánya állapotáról
- Bruck András: a 24. órában
- Medvegyev most éppen Lengyelországot fenyegeti – …és holnap, meg holnapután?
- Szívkirályok nyári horoszkópja
- Nem elég megszerezni egy mandátumot, be is kell tudni tölteni
- A merénylet és annak ízléstelen felhasználása