Kerítésen innen
Fidesz: a baloldal meg akarja fúrni a pedagógusbéremelést
Egyfolytában azért áskálódnak Brüsszelben, hogy Magyarország ne kapja meg a hazánknak járó forrásokat, amelyek többek között a további pedagógusbéremelést is fedeznék.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerda délután sajtóközleményben reagált Barkóczi Balázs (DK) nyilatkozatára.
Először akkor nézzük, mi a Demokratikus Koalíció álláspontja
A Demokratikus Koalíció továbbra is azt követeli, hogy vegyék vissza állásukba a „jogtalanul kirúgott” tanárokat, és vonjanak vissza minden tankerületi büntetést.
A párt szóvivője szerdai, online sajtótájékoztatóján beszélt erről, és azt mondta: hogy az oktatás tipikusan egy olyan terület, ahol egy kormánynak hosszú távú stratégia mentén kell gondolkodnia, de ma akkora a baj, hogy azonnali, tűzoltásszerű intézkedésekre van szükség.
Barkóczi Balázs (a kiemelt képen) 45 százalékos pedagógus-béremelésre, valamint a túlórák kifizetésének törvényi garantálására szólította fel a kabinetet.
A képviselő hozzátette, hogy az államnak a fenntartásukra szánt forrásokkal együtt vissza kell adnia az iskolákat azoknak az önkormányzatoknak, amelyek ezt kérik.
A sztrájkot semmilyen veszélyhelyzetre hivatkozva nem lehet betiltani, ezért a tanároknak vissza kell kapniuk a sztrájkjogot – mondta Barkóczi Balázs.
A Fidesz válasza
A baloldal az, aki folyamatosan akadályozza a pedagógusbéremelést, hiszen egyfolytában azért áskálódnak Brüsszelben, hogy Magyarország ne kapja meg a hazánknak járó forrásokat, amelyek többek között a további pedagógusbéremelést is fedeznék. A Fidesz-KDNP szerint is emelni kell a tanárok fizetését, ezen dolgozunk folyamatosan.
Az Országgyűlés már elfogadott számos olyan javaslatot, amik az uniós forrásokhoz történő mihamarabbi hozzájutást segítik elő, de ezek közül a baloldal egyiket sem támogatta.
Ha Gyurcsányékon múlna, a pedagógusoknak eddig se és ezután sem lenne béremelés.
Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ezúttal megbicsaklott a fideszes kommunikáció és a baloldal elől lemaradt a dollár. Talán a pártközpontban is érzékelték, hogy 444 forintos dollárnál már kontraproduktív a „dollárbaloldal” emlegetése
VK – KOMMENTÁR
Forrás: DK / Fidesz
Friss híreink
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
Szerző
Friss
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével