Kerítésen túl
Putyin elvtárs hekkerei
A talpas honvédek mellett egyre nagyobb tér jut Putyin elvtárs hekkereinek.
Mostanában szinte minden „kremlinológus” azt találgatja beváltja-e Putyin az atom fenyegetést. a legtöbben arra jutnak, hogy ennek több lenne a hátránya mint előnye, így aztán a talpas honvédek mellett egyre nagyobb tér jut Putyin elvtárs hekkereinek.
Ledobja?
Bármiféle atomcsapás hátránya, hogy az orosz rezsimmel elnéző vagy barátságos államok Kínától Indiáig szembe fordulhatnának a Kremllel. Vélhetően főként ezek az indokok magyarázzák, hogy a nyugati hírszerzés még nem látta nyomát annak, hogy az oroszok atomfegyver bevetését készítenék elő.
Új utakon a terror
Ezzel szemben vannak jobb módszerek az ellenfél terrorizálására, amit jól mutatnak az észak-németországi vasúti közlekedést akadályozó kábelrongálások vagy a számos amerikai repülőtér komputerei ellen indított hackertámadások. Szakértők szerint ezek jól előkészített, pontos akciók voltak, amelyek az orosz „hackerhaderő” ügyködésére utalnak. A szabotázsok, amelyek szintén nem hiányozhatnak egy jó csekista eszköztárából, sokkal költséghatékonyabb módszerek lehetnek, mint az atombombák.
A digitális infrastruktúra megbénítását nehéz megelőzni és elhárítani, miközben alá lehet velük ásni a közszolgáltatások és a közművek megbízható működését. Ezért a Financial Times cikkírója szerint a jövőben sokkal több ilyen akcióra számíthatunk, mint eddig -írja a Napi. hu, egy világlapra hivatkozva.
Friss!
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlításaMegosztás A világ különböző részein élő fiatalokat más-más környezet és társadalmi-gazdasági feltételek veszik körül. Az Egyesült Államok, Oroszország és Magyarország fiataljai eltérő lehetőségekkel néznek szembe életük különböző szakaszaiban, legyen szó tanulásról, munkáról vagy lakhatásról. Bár minden országban léteznek egyéni sikertörténetek, az átlagos fiatal helyzete sokat elárul az adott ország társadalmi struktúrájáról. Egy átlagos fiatal számára… További információ: Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’Megosztás „Budapestnek már nincs hová hátrálnia. Minden szolgáltatásunk biztosítása – így a tömegközlekedésé is – veszélybe került. Annyi pénzt rabolt el tőlünk szándékosan a kormány, hogy a csőd elkerülése kizárólag költségmegtakarítás, bevétel- vagy hatékonyságnövelés útján már nem biztosítható. Hitelből él a nemzet fővárosa már 2 éve, abból sincs már sok….” – kezdte bejegyzését Baranyi Krisztina… További információ: ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!Megosztás „Íme az Orbán-rendszer lenyomata 1 percben. A 10 év alatt az angol királynál négyszer gazdagabbá váló oligarcha, aki nem tudja kimondani a propagandista szót”. Ha még ez lenne a legnagyobb problémája a „szegény gazdag” Mészáros Lőrincnek, mert bár Ő nincs tisztában vele, többek között az, amit a pénzért -származzon az bárhonnan- nem árulnak az… További információ: Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)Megosztás Emlékeznek még Tucker Carlson 2023-as interjújára Orbán Viktorral, ami milliós nézettséget produkált? Akkor felvetődött, hogy az amerikai pasas húzós „tiszteletdíjat” szokott kérni egy-egy munkájáért, aminek a miniszterelnök esetére vonatkoztatva akkor a miniszterelnöki sajtóiroda úgy reagált, hogy a “Tucker Carlson magyarországi látogatásával kapcsolatban a magyar kormány részéről nem merült fel kiadás. Ez azt jelenti, hogy… További információ: Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!Megosztás Budapest csődközelben van. Számláján lassan nem lesz egy fillér fedezet sem a közszolgáltatások finanszírozására, mert a kormány, de alighanem inkább személyesen Orbán Viktor (az Államkincstár bevetésével) kifosztja a többségben ellenzéki fővárosiakat – mondván: a gazdagabb városoknak segíteniük kell a kevésbé szerencsés településeket! És ezt törvényben is rögzítették. Márpedig a törvény mindenkire nézve egyformán kötelező.… További információ: A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik