Kerítésen túl
Putyin elvtárs hekkerei
A talpas honvédek mellett egyre nagyobb tér jut Putyin elvtárs hekkereinek.
Mostanában szinte minden „kremlinológus” azt találgatja beváltja-e Putyin az atom fenyegetést. a legtöbben arra jutnak, hogy ennek több lenne a hátránya mint előnye, így aztán a talpas honvédek mellett egyre nagyobb tér jut Putyin elvtárs hekkereinek.
Ledobja?
Bármiféle atomcsapás hátránya, hogy az orosz rezsimmel elnéző vagy barátságos államok Kínától Indiáig szembe fordulhatnának a Kremllel. Vélhetően főként ezek az indokok magyarázzák, hogy a nyugati hírszerzés még nem látta nyomát annak, hogy az oroszok atomfegyver bevetését készítenék elő.
Új utakon a terror
Ezzel szemben vannak jobb módszerek az ellenfél terrorizálására, amit jól mutatnak az észak-németországi vasúti közlekedést akadályozó kábelrongálások vagy a számos amerikai repülőtér komputerei ellen indított hackertámadások. Szakértők szerint ezek jól előkészített, pontos akciók voltak, amelyek az orosz „hackerhaderő” ügyködésére utalnak. A szabotázsok, amelyek szintén nem hiányozhatnak egy jó csekista eszköztárából, sokkal költséghatékonyabb módszerek lehetnek, mint az atombombák.
A digitális infrastruktúra megbénítását nehéz megelőzni és elhárítani, miközben alá lehet velük ásni a közszolgáltatások és a közművek megbízható működését. Ezért a Financial Times cikkírója szerint a jövőben sokkal több ilyen akcióra számíthatunk, mint eddig -írja a Napi. hu, egy világlapra hivatkozva.
Friss!
- Itt a tavasz! Új évszak, új horoszkópMegosztás Tudd meg tavaszra mit jósol a horoszkóp, mikor kapod meg azt a bizonyos nagyobb összeget ami már régen megilletne! Annak mindenki örül, ha azt hallja hogy egy kis plusz bevételre számíthat. Eddig még senki nem mondott nemet a pénzre! Kos Mindig pontosan, és alaposan kiszámítod a pénzügyeidet. Nálad olyan nem létezik, hogy pénz nélkül… További információ: Itt a tavasz! Új évszak, új horoszkóp
- Dunakeszi ‘bevállalós’ lépése: Szijjártót díszpolgárrá tettékMegosztás Minden testület életében vannak meghatározó lépések, amiket akkor is be kell vállaljanak, ha azok esetleg nem bizonyulnak komilfónak -comme il faut – az éppen érvényes politikai iránnyal. Ilyen karakán Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba fideszes városvezető is, aki „bevállalta”, hogy olyan embernek ítéli a város aktuális kiosztani való kitüntetését, aki nem ott született, nem ott… További információ: Dunakeszi ‘bevállalós’ lépése: Szijjártót díszpolgárrá tették
- Amerika ‘hangja’: az USAID-szerződések átvizsgálása befejeződött – Mihez kezd Orbán a kormánybiztos pasasával?Megosztás László László András a Fidesz európai parlamenti képviselője, akiben Orbán Viktor megtalálta a megfelelő pasast arra, hogy USAID-kormánybiztosként Amerikába utaztassa felderíteni a Magyarországra érkező amerikai támogatásokat igencsak rövid pályát futhat be az ebbéli megfelelésben. Az amerikai külügyér bejelentette: ennyi volt. …fuss el véle…. „A mai napon az amerikai külügyminisztériumban egyeztettem a USAID-es korrupciós botrány… További információ: Amerika ‘hangja’: az USAID-szerződések átvizsgálása befejeződött – Mihez kezd Orbán a kormánybiztos pasasával?
- Mazsihisz-tiltakozás: ‘…a magyar kultúra nem ezt érdemli…’Megosztás A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozik a Takaró Mihály író, irodalomtörténész és Döbrentei Kornél író, költő, publicista számára kiosztott Széchenyi-díjak ellen. „Az Orbán-kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével ez teljes mértékben ellentétes” – közölték közleményükben vasárnap. „Nem találunk magyarázatot arra, hogy ezt a két antiszemita embert miért kellett 2025-ben is… További információ: Mazsihisz-tiltakozás: ‘…a magyar kultúra nem ezt érdemli…’
- Észnél vagytok ti, magyarok!? – Kuss! Mi így ünnepelünk!Megosztás A fickó megvadult, ez kétségtelen. Az Európai Uniónak postázott 12 pontja, mondhatni: hadüzenete minden bizonnyal egy zavart elme szüleménye. Az ünnepi szónoklatában használt egyik-másik kifejezést pedig már mintha a náci Völkischer Beobachter szókészletéből kölcsönözte volna a múlt század harmincas éveiből. Ma már nagyjából tudható, hogy ami ebben az évben a választások jegyében (ha lesznek?)… További információ: Észnél vagytok ti, magyarok!? – Kuss! Mi így ünnepelünk!
Friss
- Itt a tavasz! Új évszak, új horoszkóp
- Dunakeszi ‘bevállalós’ lépése: Szijjártót díszpolgárrá tették
- Amerika ‘hangja’: az USAID-szerződések átvizsgálása befejeződött – Mihez kezd Orbán a kormánybiztos pasasával?
- Mazsihisz-tiltakozás: ‘…a magyar kultúra nem ezt érdemli…’
- Észnél vagytok ti, magyarok!? – Kuss! Mi így ünnepelünk!
- ‘Ő lesz a zuglói Fidesz új agyágyúja’ – Hadházy: öröm és megtiszteltetés lesz őt elverni
- Trump eltaposta a ‘Szabad Európát’
- A gyorsreagálású Megafon-képzetteknek egyből ugyanaz (?) ugrott be, amit nem féltek használni….
- Szájer kipihent-agyú véleménye: lázas tempóban fordítják a magyar kormányzást leíró irodalmat
- Egy kormánykritikus polos -hiszen nem érdemlem a becézést- gondolatai – (Ünnep)napi Lendvaiság