Ez a nap
Tállai, a segítőkész
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint. Erről az érintetteket tájékoztatják is – közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-n keresztül velünk.
Kivára fel!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segít a vállalkozásoknak a megfelelő adózási mód kiválasztásában: azok a vállalkozások, amelyek a kiva választásával – a becsült számítások szerint – legalább 10 százalékkal kevesebb adót fizetnének, a jövő héten az ügyfélkapun keresztül kapják meg az erről szóló személyes tájékoztatást
– fűzte hozzá Tállai András.
A NAV vezetője hangsúlyozta, hogy az adóhivatal szolgáltató jellege már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az idén mintegy 4 millió magánszemély szja-bevallását készítették el, és támogató jellegű ellenőrzéssel több mint 160 ezer adózót mentesítettek a szigorú szankciók alól, de abban is, hogy az adófajták közti választásban ugyancsak segítik az ügyfeleket.
Tállai András kiemelte:
a rendelkezésére álló adatok elemzése alapján, a NAV személyes adótanácsot ad. A választásra jogosult cégek 2016-os számviteli, bevallási és foglalkoztatási adataiból kiindulva kalkuláltak az adóhivatal elemzői, mintha a cég számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2018-ban is, mint 2016-ban.
Ahol a rendelkezésre álló adatok ezt lehetővé tették, az adóhivatal számszerűsítette, hogy mennyit takaríthat meg a cég a kivával.
A számítások szerint, az érintett cégeknek átlagosan 560 ezer forinttal kellene kevesebb adót fizetni, ha 2018-tól a kisvállalati adó szerint adóznának.
Megjegyezte: a kivára év közben is áttérhetnek a cégek, de január 1-jétől a legegyszerűbb az átállás, éppen ezért minden cégnek érdemes még decemberben az NGM honlapján elérhető kiva-kalkulátorral kiszámolni, hogy mennyi közterhet takaríthatnak meg a kivával, vagy más speciális adózási móddal.
Azoknak a cégeknek is érdemes használniuk a kalkulátort, amelyek nem kapnak tájékoztatást, mert a NAV nem minden cégnél rendelkezik a becsléshez szükséges adatokkal, illetve változhattak a körülmények. Így például, ha valamelyik cég 2016-hoz képest több munkavállalót alkalmaz jövőre, akkor még több közterhet spórolhat meg. A kiva ugyanis a társasági adó mellett, kiváltja a munkabért terhelő a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást is
– zárta mondandóját az államtitkár.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…