Blogbazár
Juszt László: Párhuzamos programok – Párhuzamos pogromok?
Ma már nem titok, hogy Rákositól Orbánig egyenes út vezet, szó sincs semmiféle ívelésről, hiszen a legrövidebb út két (fekete)pont között az egyenes. Márpedig ezt a két demagóg hordószónokot valami különös genetika is összeköti.
1946. július 23-án a Rákosi Mátyás
vezette MKP tömegdemonstrációt rendezett Miskolcon. Az új forint bevezetése előtt állt a háborúban kiéheztetett ország. Rákosi beszédében akasztófával fenyegette meg a gazdasági reform ellenségeit.
A miskolci pártbizottság július 27-én feljelentette a Flórián malom tulajdonosát.
“A zsidó Rejtő Sándor a törvényes 130 helyett mázsánként 240 forintért vállalta húsz mázsa liszt szállítását a kommunista párt nyomdája részére.”
A miskolci Kommunista pártlap beszámolt az ügyről és uszító hangnemben követelte az árdrágítók megbüntetését. Az indulatokat tovább szították a diósgyőri vasgyárban terjesztett,
„Halál a Flórián-malom feketézőire!”
kezdetű, népítéletet követelő röplapok. Délután két órakor 5-6000 gyári munkás elindult Miskolcra, hogy a felelősök megbüntetését követeljék. A napokig tartó megmozdulásokban 2 ember életét vesztette.
2018. március 1-én Orbán Viktor
Miskolcon beszédében katasztrófával fenyegette a miskolciakat, akik
„tudják, mi az a bevándorlás. Amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták, mi lett belőle. A miskolci emberek pontosan tapasztalták már, mi van akkor. Pedig ezek az emberek, akik idejöttek, azok Magyarország területéről jöttek be Miskolcra. Most képzeljék el, amikor az országhatáron kívülről érkeznek kultúrájukban, szokásaikban, életfölfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek.”
Historia est magistra vitae! Azaz a történelem az élet tanítómestere.
Rákosi elvtárs vígan csettint: visszatért az ő világa, ismét van határsáv Magyarországon
Szerző
Friss
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba