Kerítésen túl
Újabb háborús segély Ukrajnának
Az USA újabb segítséget nyújt a háborúban álló Ukrajnának
Miközben a magyar kormány vakaródzik, és igyekszik, az ukrajnai háborúban, különállását kihangsúlyozni partnereitől az Egyesült Államok újabb 400 millió dollárnyi (mintegy 170 milliárd forint) katonai segítséget bocsát Ukrajna rendelkezésére – az összeg felhasználására az elnök adott felhatalmazást a Külügyminisztérium számára.
Nem csökken az USA elkötelezettsége
Tévedtek akik azt hitték, a félidős választások eredménye megváltoztatják, visszafogják az USA Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatását. Fehér Ház közleménye szerint az elnök által aláírt intézkedés az újabb segélycsomagról védelmi eszközöket és szolgáltatásokat tartalmaz. A segélycsomag a védelmi minisztérium erőforrásait terheli – áll az elnöki dokumentumban.
Ezzel egy időben az elnöki hivatalhoz tartozó Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council) szóvivője, Adrienne Watson közölte, hogy az eszközök között szerepelnek lövedékek föld-levegő rakétarendszerek számára, valamint nehéz gépfegyverek, hogy Ukrajna képes legyen ellenállni a polgári infrastruktúráját célzó orosz fenyegetésnek.
A sajtóközlemény emlékeztet, hogy az Egyesült Államok folyamatosan egyeztet Ukrajnával energia-infrastruktúráját érintő szükségletekről, és közösen dolgozik szövetségeseivel és partnereivel Ukrajna támogatása érdekében.
Szerző
Friss
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!