Connect with us

Kerítésen túl

Újabb háborús segély Ukrajnának

Megosztás

Az USA újabb segítséget nyújt a háborúban álló Ukrajnának

Megosztás

Miközben a magyar kormány vakaródzik, és igyekszik, az ukrajnai háborúban,  különállását kihangsúlyozni partnereitől az Egyesült Államok újabb 400 millió dollárnyi (mintegy 170 milliárd forint) katonai segítséget bocsát Ukrajna rendelkezésére – az összeg felhasználására az elnök adott felhatalmazást a Külügyminisztérium számára.

Nem csökken az USA elkötelezettsége

Tévedtek akik azt hitték, a félidős választások eredménye  megváltoztatják, visszafogják az USA Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatását. Fehér Ház közleménye szerint az elnök által aláírt intézkedés az újabb segélycsomagról védelmi eszközöket és szolgáltatásokat tartalmaz. A segélycsomag a védelmi minisztérium erőforrásait terheli – áll az elnöki dokumentumban.
Ezzel egy időben az elnöki hivatalhoz tartozó Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council) szóvivője, Adrienne Watson közölte, hogy az eszközök között szerepelnek lövedékek föld-levegő rakétarendszerek számára, valamint nehéz gépfegyverek, hogy Ukrajna képes legyen ellenállni a polgári infrastruktúráját célzó orosz fenyegetésnek.
A sajtóközlemény emlékeztet, hogy az Egyesült Államok folyamatosan egyeztet Ukrajnával energia-infrastruktúráját érintő szükségletekről, és közösen dolgozik szövetségeseivel és partnereivel Ukrajna támogatása érdekében.

Ezt is olvasásra ajánljuk! 

Szerző