Beer Miklós: az egyháznak fel kell emelnie szavát az éhezés, a szegénység ellen

A napokban jelent meg Beer Miklós, váci megyés püspök Mindig velem című interjúkötete. A katolikus püspökkel ebből az alkalomból beszélgetett a Magyar Nemzet munkatársa. A püspök beszélt a hitről, az emberségről, életfilozófiájáról, az egyház és napi politika kapcsolatáról is.

Pécs, kápolna és feszület a Havi-hegyen (forrás: kirandulas.hu).

Az evangélium hirdetésének felelősségéről

A reformáció 500. évfordulójának megünneplése kapcsán elmondta, nagy ajándéknak érzi, hogy abban a korban élhet, amikor a protestáns testvéreivel együtt tud gondolkozni, és meg akarják érteni egymást:

„Gyakran mondják rólam, hogy úgy beszélek, mint egy protestáns. Meggyőződésem, hogy amit katolikusként megélünk, azt mindig a protestáns testvérek mérlegére kell tennünk. Az, hogy miként látnak bennünket, segítség számunkra, hogy őszintén keressük az Úristen szándékát, és megvalósítsuk Szent Ágoston gondolatát: az egyház mindig megújítandó.”

Vallja, hogy  az egyháznak le kell hántani magáról a külsőségeket. 

„El kell engednünk a szokásokat, amelyeket tartalom nélkül végzünk. Hitelteleníti keresztény életünket, ha elbújunk a formák mögé.”

Beer Miklós meggyőződése, nem lehet úgy hirdetni az evangéliumot, hogy ne vállalnánk sorsközösséget a napi problémákkal küszködőkkel:

„Melyek azok a társadalmi problémák, amelyeket Ferenc pápa és én felemlegetünk, de Jézus ne említette volna? Mondják néhányan, hogy nem kellene olyan csip-csup társadalmi problémákról beszélnünk, mint az éhezés, a szegénység, a menekülés, a homoszexualitás, az elváltak helyzete, és miért nem hirdetjük inkább az evangéliumot.”

Hangsúlyozta:

„nem lehet úgy hirdetni az evangéliumot, hogy ne vállalnánk sorsközösséget a napi problémákkal küszködőkkel.”

Az egyház tanítását szelleme és nem betűje szerint kell érteni

Mindez nem jelenti azt, hogy az egyháznak napi politikai kérdésekkel kellene foglalkoznia:

„ahogyan Ferenc pápa sem bírálta soha az olasz belpolitikát, és nekem sem jutna eszembe, hogy véleményt nyilvánítsak mondjuk a választójogi törvényről. Amikor azonban igazságtalanságot, jogtalanságot, kirekesztést tapasztalunk, fel kell emelnünk a szavunkat. „

Ferenc pápát idézve hozzátette:

„Ferenc pápa szokta mondani, hogy inkább szeret egy ateistát, aki megosztja a kenyerét a másikkal, mint egy templomba járó, de szívtelen keresztényt.”

Hangsúlyozta, hogy az evangéliumot hiteles élet nélkül nem lehet hirdetni:

„Ez volt vonzó a kereszténységben már a Római Birodalomban is: Krisztus követői szerették és önzetlenül segítették egymást.”

Beer Miklós egy korábbi interjúban is beszélt arról, ha csak azt mondaná, ami az embereknek tetszik, és nem azt, ami isteni üzenetként rá lett bízva, és amiben hisz, akkor nagyon szégyellhetné magát:

„A tiszta beszéd a legfontosabb elvárás. Ezzel együtt az egyház tanítását a szelleme és nem a betűje szerint kell képviselni. Emiatt nem értik sokan Ferenc pápát, és az egyház védelmében mondják róla, hogy elárulja a katolikus hitet. „

Kiemelte, az egyház kétezer éves történelme bátorítást adhat, mert a hit alapjait mindig képes volt megőrizni:

„ócska kövekhez ragaszkodunk az utolsókig a markunkban, és nem vesszük észre, hogy Isten szeretne egy gyémántot a helyükre tenni. Nem bástyákat adunk fel, hanem ócska palánkokat cserélhetnénk az Úrhoz vezető márványlépcsőre.”