Connect with us

Banánköztársaság

Takács Péter meg az „államtitkárok” és az orvosok

Megosztás

Nagyon komoly „sajtótájékoztatót” tartott a BM államtitkára vasárnap… Takács Péter szinte egészen rendes embernek tűnik, legalábbis a többiekhez, például Rétvári Bencéhez képest. Helyzetét azonban alapvetően meghatározza, honnan beszél…

Megosztás

Nagyon komoly „sajtótájékoztatót” tartott a BM államtitkára vasárnapTakács Péter szinte egészen rendes embernek tűnik, legalábbis a többiekhez, például Rétvári Bencéhez képest. Helyzetét azonban alapvetően meghatározza, honnan beszél…

Tetszik, nem tetszik: a maffiából

Abból a maffiából, amely az állam legfőbb feladatává rablások megszervezését tette, és folyamatos uszítással, naponkénti, egyre arcátlanabb – már ha ezt lehet még fokozni – hazudozással igyekszik azt igazolni. Elegendő belenézni ma is a „kormány” szennymédiájába: hemzseg benne a zsidózó sorosozás, a gyakran teljesen rokon értelművé tett brüsszelezés, gyurcsányozás, buzizás…

Maffiakormány és maffiamédia régen összeforrtak – minden külön értesítés helyett.

Ez tehát az a kör, ahonnan Takács Péter is beszél – a Rétvári Bencék társasága. Rétvári is gyakran – túlságosan is gyakran – hazudozik például „egyeztetésről”. Tizenhárom év után csak azok „hisznek” neki, akiknek tök mindegy, mit mond, ha elegendő sorosozó zsidózással, brüsszelezéssel, gyurcsányozással, migráncsozással, buzizással kíséri. De ne feledkezzünk meg a gyöngyöspatázó cigányozásról se. Mi ok volna arra, hogy Takáts Péter szavainak több hitelt adjanak? Különösen, ha a „kormány méltatlan támadásáról”, alapos „egyeztetésekről” beszél. S nem lesz semmi sem hitelesebb attól, ha két-három vazallust állít maga mellé.

Orbániában semmi sem az ami

Annak a „belügyminiszteriumnak” az „államtitkára” – bocsánat az idézőjelekért, de Orbániában semmi sem az, aminek a hatalom mondja, aminek lennie kellene -, amely az egészségügyön kívül az oktatásért is „felel”. Annak a Pintérnek a beosztottja, akinek sikerült diákokat is az utcára „hívnia”… Abban, ahogy az egészségügyet és az oktatást ez a „kormány” kezeli, közös elem a „vezénylés”, a „katonás rend”. Visszataszító! Tiltakoznak pedagógusok, szülők és diákok; orvosok és közalkalmazottak. De amíg nem találnak egymásra, ez a „kormány” a füle botját sem mozdítja, vagy úgy jár el, mint mondjuk az akkumulátorgyárak esetében:

az ellenzőket Soros, Gyurcsány bujtogatja stb.

Nem ismerem személyesen Takáts Pétert, ahogy a többi „államtitkárt”, például Rétvárit sem

Elég azt tapasztalnom, hogy ha valamivel moderáltabban is, de Takáts ugyanúgy, ugyanabból a hatalomból beszél, mint Rétvári vagy főnökeik. A tiltakozókat ugyanúgy méltatlan gyanúba igyekszik keverni, ugyanúgy megosztani akarja őket. És ugyanúgy hiányzik belőle a tiltakozók, a tiltakozás iránti tisztelet. Az a tisztelet, amelyet Orbánia maffiakormánya és maffiamédiája minduntalan megkövetel magának, „amagyaremberekre” hivatkozva. Hosszú és fárasztó volt a BM, Takáts Péter „sajtótájékoztatója” – számomra nagyon ellenszenves is. De Takáts tán mellékesnek szánt megjegyzésére muszáj kitérnem.

„Vannak orvosok, akik többet keresnek, mint az államtitkárok.”

Bizonyára a hívek elszörnyedtek ezen:

ennyire nem becsülik meg nálunk az „államtitkárokat”? Nosza, vigyék be őket mind valamelyik egyetemi alapítványba, ha kell, hozzanak létre újakat is..!

Magam természetesnek tartom – igazán nem sok természetes dolog van már a NER-ben! -, hogy némely orvosok még „államtitkároknál” is többet keressenek. Elvégre az „államtitkárok” általában nem arról híresek, hogy embereket gyógyítanak… Takáts Péter azonban orvos (volt). Ha az maradt volna, talán ő is többet kereshetne mai, „államtitkári” önmagánál…

Kapcsolódó

Szerző